Celeb

VV Annamari: nem vagyok prosti!

Bors

Létrehozva: 2012.09.27.

VV Vera, Szandika, VV Zsuzsi, BB Évi és még sorolhatnánk azt a sok valóságshow-hőst, aki a tévés szereplése előtt vagy után a testéből próbált megélni. VV Annamarit nem kell bántani, csak azt tette, amit azok a kollégái, akiknek nem jött össze a celebes ipar.

VV Vera az egyik legszerencsétlenebb ebben a csapatban. Ő egy pornócastingon vett részt, amelyről még villaléte alatt rántották le a leplet, odabent ugyanis ő volt a Szűz Mária. Kiesett pályatársai gyűlölték is érte, mert csak adta a szüzet, közben pedig rekordokat döntött a filmjének eladása. Miután befejezte a játékot, kutyakozmetikusnak állt és boldogabb mint valaha. Kutyusa is van.

A valóságshow-k első és soha el nem felejthető Z- listás celebje BB Évi volt, akinek lejtmenetét mindenki úgy vágta annak idején, mint a Gyurcsány, takarodj!-t az összes 2006-ban hazánkba látogató turista. Párkányi összeomlásának egyik jele volt, hogy testét a kaposvári kocsmákban egy felesért adta, majd egy hajléktalan férfinek szült gyereket. A terhességére nem nagyon emlékezett, de ez már a múlt, ő állítólag észhez tért, civil életét él, és mostanában semmi különöset nem látni rajta.

Hosszú, nagyon hosszú lenne a lista

VV Szandi a show-ba kerülés előtt két hétig árulta a testét a rákospalotai szemétégető előtt, de állítólag észbekapott, és azt gondolta, ebben a karmában ez nem jó szakma. Kitörési lehetőségként jelentkezett is a ValóVilágba, majd miután kiesett, ismét terpeszteni kezdett, de csak úgy illegette magát a színpadon, aktust már nem vállalt. Idén márciusban elhatározta: az Erotika Expón lép fel utoljára, tisztes családanya lesz inkább, mert jobban áll neki az igazi szerelem, mint az éjszaka.

VV Zsuzsi viszonylag korán kezdett az éjszakában, első szépségversenye után go-go táncosnak állt, de mint mondta, csak megkísértette a prostitúció szele, valójában sosem volt „kurva”. A ValóVilág előtt a színpadon párszor megforgatta magában a vibrátort, de semmi „komolyat” nem vállalt. Miután erőszakosan viselkedett a show-ban, lapátra került, majd VV Szandikával együtt igyekezett boldogulni az erotikával túlfűtött éjszakában. Állítólag az volt az eredeti terve, hogy zumbaoktató lesz, egyelőre nem jött össze, ez van.

VV Anikó volt az első és egyetlen magyar valóságshow-szereplő, aki azt gondolta, érdemes könyvet írni egy olyan életéről, amelyben Dubaj is kiemelt szerepet kap. Molnár Anikó azt állította, csak úszkált egy medencében az arab sejkek előtt, és mivel ezt meztelenül tette, megalázónak érezte, és többet nem is ment az arab világba. Fizetést ugyan kapott érte, meg oda-vissza jegyet, de ennek ellenére keserű maradt a manna. Az erotikus show-k az ő életében is kiemelt szerepet kaptak, de most már csak mellbimbókkal bíbelődik, és ez így rendjén is van, hiszen erre tanította Amerika.

Az Éden Hotel egyik legbotrányosabb eleme Éden Szandra volt, aki a show-ban ismerte el pályatársainak, hogy ő bizony drága lány volt, nagyon drága, és még mindig az. Hogy valóban escortozott-e vagy csak fel akart vágni vele, nem tudni, egy biztos, bátran lovagolta meg Éden Krisztiánt a kamerák barátságos társaságában.

A VV utolsó szériájában még VV Veronikát, Dyát és Annamarit is érte olyan vád, hogy a testéből élt valamelyik korszakában. VV Annamariról még felvétel is készült, amit az érintett ennek ellenére tagad. Csak hasonmásának testét lehet szeretni 15 ezerért, legalábbis a Blikknek ezt állította. 

A valósághősnő a Fókuszban kijelentette, jogi segítséget kér és pereni fog. Elmondása szerint a felröppent hír miatt az összomlás szélére került, hiszen egyetlen nap leforgása alatt elvesztette szerelmét, aki a cikk megjelnése után szakított vele, és telemarkatinges munkahelyén is felmondtak neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség