Mónika beolvasott Hajdúnak

hízás
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 29. 08:55
Erdélyi Mónika nem felejti el Hajdú Péternek, hogy egy éve megalázó helyzetbe hozta. Bár a Frizbi vendégeként megpróbált uralkodni ellenérzésén, végül szembesítette a műsorvezetőt keserűségével.
Bors

„Jelen pillanatban Mónika láthatóan túlsúlyproblémával küzd. Szerintem a mostani alkatával nem képernyőképes. Sokkal csinosabb lenne, ha ledobna magáról pár kilót, arról nem is beszélve, hogy a televízió öt-tíz kilót kövérít mindenkin. Mielőtt a TV2-höz szerződtem, én is elég kemény fogyókúrán estem át, hogy ne tűnjek kövérnek a képernyőn” – nyilatkozta Hajdú Péter alig egy éve Erdélyi Mónikáról, aki a producer által gyártott ÖsszeEsküvők című párkeresőshow műsorvezetői castingján tűnt fel.

Néhány héttel később bejelentették: Peller Marianné a munka. Kiderült, az RTL Klub egykori sztárját csak reklámfogásként használták. Ezt követően Hajdú még azt is elárulta a sajtónak: Erdélyi Mónika törölte az ismerősei közül a közösségi portálon. – Nyilván megpróbálom kiheverni ezt a traumát, bár amikor észleltem az esetet, akkor a sírás fojtogatott – ironizált Hajdú akkor, újabb oldalvágással sebezve meg a földön fekvő Mónikát.

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a kibeszélőshow-k hazai királynője vonakodva ment el a Frizbibe.– Joshi Bharatnak kellett őt felhívnia és megnyugtatnia, hogy nem lesz semmi gond, mindenkinek csak hasznára lehet ez a beszélgetés – súgta meg a Borsnak a csatorna egyik alkalmazottja. Hozzátette: bár egyik fél sem szerette volna felmelegíteni a konfliktust, a terveket alaposan felülírták az indulatok.

A beszélgetés során már az is feltűnt, hogy Mónikához jóval ritkábban fordul Hajdú, így a feszültség egyre nőtt közöttük, míg végül kitört.

– Téged könnyebb kihozni a sodrodból, nem? – fordult Hajdú Mónikához, akiből automatikusan kitört a válasz. 

– Merthogy? Te hoztál már ki? Nem is egyszer – reagált határozottan Mónika. – Mivel most a TV2 keresett meg, és nem te, így nem gondoltam, hogy átverésről van szó – magyarázta Hajdúnak, akinek nem akaródzott Mónika szemébe nézni.

– Nekem nem volt közöm a műsorvezető-válogatáshoz, a TV2 hatásköre volt a döntés – mentegetőzött a producer.

A Mónika testsúlyára tett korábbi kritikáját Hajdú kénytelen volt felülbírálni, mert a műsorvezetőnő jó pár kilótól megszabadult azóta, és bomba formában van.
Később Mónika már sokkal higgadtabban nyilatkozott a Borsnak.

– Nem volt ez akkora feszültség és probléma, mint ahogyan felfújták. Egy csatornánál vagyunk, össze kell tartanunk, és ez a legfontosabb a jövőre nézve – mondta.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.