A ValóVilágban úgy ismerhettük meg, mint aki nem adja könnyen magát. VV Annamari életéből nem bukkantak elő férfiak tucatjai, kalandok, hódítások, a villában sem sikerült senkinek ágyba csábítania. Az elmúlt hónapokban nagyot fordult a világ, szilikonmellet kapott és hosszú szőke hajat csináltatott magának.
A Blikk szerint Annamari felturbózott bájait Klaudia néven bocsátotta áruba egy örömlányoknak létrehozott portálon, és még arra sem vette a fáradságot, hogy a mellékelve csatolt képeken kitakartassa az arcát. Barátja meglepôdött azon, amit az újságban olvasott. Erről a lány egyik barátnője számolt be a Borsnak.
– Engem a barátja hívott fel, hogy nézzem meg a cikket, mert ez nagyon durva – mondta Ágnes, aki nem akart pálcát törni barátnője felett, de hozzátette: minden ismerősük megdöbbent a hír hallatán.
VV Annamari az RTL Klub Fókusz címû műsorában könnyeivel küszködve állt a kamera elé. Elmondta, hogy egyetlen nap alatt omlott össze az élete. – A barátom szakított velem, a telemarketinges munkám megszûnt, mert a cikk után elbocsátottak – mondta a lány. Az egykori villalakó arra a kérdésre, hogyan kerülhettek a fotói az erotikus oldalra a következő választ adta: – Eddig négy barátom volt, mindegyiket megleptem egy szexi képsorozattal – magyarázta.
A cikk állítása szerint Annamari félórás szexért tíz-, egyórásért tizenötezer forintot kért. A honlapról tegnap eltávolították a hirdetéseket. Annamari jogi úton szeretné bizonyítani igazát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.