Gyereket követel a férje Madár Verától

Madár Veronika
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 27. 10:45
A Jóban Rosszban dögös recepciósa nem titkolja: az egyetlen dolog, amiben nem ért egyet szerelmével, az a babakérdés. Madár Vera ugyanis egyelőre a karrierjére akar koncentrálni.
szabadi

A Jóban Rosszban sztárja, Madár Veronika tegnap ünnepelte férjével, Richárddal a harmadik házassági évfordulóját. Veronika édes kettesben koccintott a férjével, és elmondása szerint ez még jó ideig így is lesz: azaz egyelőre nem akar gyereket szülni.

– Richárd gyakorlatilag azóta vágyik babára, mióta megismerkedtünk, én viszont még nem szeretnék – szögezte le a Jóban Rosszban vörös bombázója.  - Szerencsére csak ritkán nyúz ezzel, megérti az érveimet. A sorozatbeli karakterem egyre jobban előtérbe kerül, és nekem fontos a karrierem.

A gyerek pedig teljes embert kíván, másrészt úgy érzem: még mindig nem vagyok érett az anyaságra. Mondhatni még saját magam is gyerek vagyok –
jelentette ki Veronika, aki azt is elárulta, hogy miként telt a tegnapi napja.

– Csak ketten évfordulózunk. Nem véletlenül tartottuk az esküvőt is szűk körben. Furcsa belegondolni, hogy a 26-os szám és a szerelmünk hogy összefonódott. Már-már mágikus ez az egész. 2007. május 26-án ismerkedtünk össze, 2008. július 26-án volt az eljegyzésünk Párizsban, és 2009. szeptember 26-án pedig az esküvőnk. Ráadásul ez magától alakult így, abszolút a véletlen műve – mesélte el Madár Vera, aki azért a jeles napon ellátogatott férjével egy spanyol estre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.