Elmarad Zalatnay Sarolta holnapra meghirdetett nagykoncertje. Cini úgy tudja, hogy lemezkiadója és a koncert szervezői közötti nézeteltérés miatt kellett elhalasztani a bulit egészen nőnapig.
A Barátok közt utolsó epizódját elnézve úgy tűnik, hogy Berényi Andrásnak tragikus véget szánnak a készítők. Ha R. Kárpáti Péter karaktere meghal, o lesz a második főszereplő, aki nem térhet vissza.
A gyermekeik érdekében ugyanúgy karácsonyozik Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, mint amikor még minden rendben volt közöttük. Szenteste a gyerekeikkel bontogatják az ajándékokat.
Meglepetést szerzett a TV2 műsorvezetője azzal a képsorozattal, mely állítása szerint tökéletesen kifejezi jelenlegi életét és érzéseit. Zsuzsa hiszi, hogy új lappal kezdheti az új esztendőt.
Egy félreérthető fotó okozott galibát Zimány Linda életében: a képen fekete ruhában pózoló modell pocakja gyanúsan domborodik, és rajongói észre is vették a változást.
A Voice első élő adásából négy ember búcsúzott pénteken este. Somló Tamás Dózsa Eriket, Malek Andrea Schweitzer Dórát, Caramel Fatimát, Mező Misi pedig Gyöngyösi Tamást küldte haza.
Julia Roberts unokahúga, Emma Roberts jó barátságot ápol Jennifer Anistonnal. Így nem meglepő, ha sok dolgot tud, a hamarosan oltár elé álló színésznőről.
Szeptember 23-án született meg Robbie Williams és Ayda Field kislánya, a szülők pedig elhatározták, hogy az esős London helyett a napfényes Los Angelesben töltik az ünnepeket.
Az angol királyi család legidősebb tagjai vonatra szálltak. II. Erzsébet férje olvasnivalót vitt magával az útra. Az alattvalókat pedig meglepték azzal, hogy ezt az utazási formát választották.
A maja naptárforduló körüli izgalom számos előadónak, szórakozóhelynek, de még politikusnak is ötletet adott. Válogathatunk a világvége-programok között.
Soma és Somogyi István szerint a világvége már rég bekövetkezett. December 21. után nem félni, hanem örülni kell, hiszen egy, az eddiginél szebb világ következik.
Mező Misi népszerűsége az egekbe szökött, mióta állandóan képernyőn van. A Magna Cum Laude zenekarnak 2013-ra nincs szabad hétvégéje, mindenki Mestert akarja látni és hallani.
Többször is mesterségesen duzzasztotta keblét Molnár Anikó, de azzal nem számolt, hogy melle implantátum nélkül is nőni fog. Márpedig ez történt, miután jó pár kilót felszedett.
Átrendezte az X-Faktor Csobot Adél szerelmi életét. Erdélyben lezárt kapcsolatot hagyott, és egy fiút, aki reméli, talán újrakezdhetik. Pesten viszont már Istenes Bencéhez kötik romantikus érzelmek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.