Nem vitás, hogy a 34 éves, dél-koreai PSY, polgári nevén Pak Cseszang viszi a prímet a kattintott sztárok között. Noha Koreában már évek óta ismert énekes, dalszerző és tévés, rá-adásul öt albumot is kiadott, mégis az idei nyár hozta meg számára a hihetetlen sikert: Gangnam Style című dala alig öt hónappal a feltöltése után elérte a YouTube-on az egymilliárd megtekintést.
Ahogy az a videomegosztó portál kommentjeiből is kiderül: az emberek többsége nem azért nézi a pocakos bohóc lovacskázását, mert „olyan rossz, hogy az már jó”, hanem mert tényleg szereti. Többek között Britney Spears és Tom Cruise is rajong érte, Robbie Williams pedig blogján is közzétette a klipjét. PSY hetek alatt világ-sztár és milliomos lett.
A klip idétlen lovacskázós táncát Heidi Klumtól Geszti Péterig boldog-boldogtalan, felhasználta arra, hogy bizonyítsa: ô is vidám, szórakozta-tó figura. PSY így beszélt a sorsfordító dalocskáról. – A cél a polgárpukkasztás volt. A szöuli elitnegyed, Gangnam lakóit és az ôket majmolókat akartam kifigurázni – mondta az elsô koreai szupersztár. – Nem titkolom, szeretném, ha az amerikai hallgatók fejébe nemcsak a dal, hanem a nevem is bevésődne. Egyelőre ugyanis úgy érzem, hogy a video híresebb, mint én, márpedig ezen változtatnom kell, ha azt akarom, hogy a következô lemezemet is megvegyék – tette hozzá egy korábbi interjúban.
– Egyébként már tervezem a következő dalomat, amelyet valószínűleg ugyancsak Dél-Koreában fogunk rögzíteni. Nyilván angol változatban is megjelenik, de azt hiszem, nem számít, hiszen a Gangnam Style sem angolul lett világsláger – elemezte sikerének titkát a „bizarr énekes” – ahogyan hazájában becézik.
PSY – akinek menedzsere az a Scooter Braun, aki Justin Biebert is felfedezte – korábban durva Amerika-ellenes szövegeket írt, de már túl van a bocsánatkérésen, és szuperlatívuszokban beszél menedzseréről is.
– Olyan, mintha a testvérem lenne. Teljesen egyforma a személyiségünk és az életvitelünk is: kemény munka, alvásmegvonás, kemény munka, kemény bulizás, kemény ivás, aztán megint kemény munka – foglalta össze kettőjük mindennapjait a kattintott sztár.
PSY egyébként igencsak beleszeretett az egykor gyűlölt Egyesült Államokba, nemrég potom 1,25 mil-lió dollárért – körülbelül 280 millió forint – 250 négyzetméteres luxuslakot vásárolt Beverly Hillsben, és állítólag készpénzzel fizetett. PSY nős, két kislánya van és kitartóan törtet vagy inkább lovacskázik a csúcsra – amiből csak lehet, pénzt csinál. A Samsung reklámarca lett, és elindult az úgynevezett One Day Gangnam körút a Szöulba látogató turistáknak. A neten pedig, ha a jelenlegi, napi hétmillió körüli megtekintés tempója nem lassul, 2013 őszére meglehet akár a kétmilliárdos rekordkattintása is.
(Vége)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.