„Tökéletes nap volt” – írta angolul esküvői képeihez Hargitai Bea modell, aki Mükonosz szigetén mondott igent David Stogelnek, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójának.
A két legfontosabb dátum a csepeliek életében: január és szeptember. A Zámbó család ekkor rendezi meg rendhagyó emlékestjét és díjátadó gáláját a leghíresebb csepeli, a Király emlékére.
Csakugyan két összeillő ember. Krizsma Gwendolin Sármen gyógyulásában, felépülésében segített szerelmének, aki súlyos autóbalesete miatt kómában feküdt. A lány pedig csak Steve mellett érzi biztonságban magát.
Két nagy szenvedélye van a nyolcvanévesen is fáradhatatlan Bodrogi Gyulának: a színház és a vadászat. Meg persze unokái, akik közül Bence örökölte a nagyapától a vadak és az erdő iránti szeretetét.
Berki Krisztián szakított kislánya édesanyjával – tudta meg a Bors megbízható forrásból. A macsó hosszú ideje nem érezte, hogy Hódi Pamela a társa lenne. Berki egy hotelben húzta meg magát.
Egy éve merült el a vallásban, a minap meg is keresztelték Palcsó Tamást. Az énekes azt sem titkolta: az egyházi esküvő gondolata is motiválta a döntésében, de a zenei pályán is vannak még tervei.
Az Édes Életben lelkes állatvédőt játszik, korábban saját, problémás kutyáját elaltatta. Az eb akkor úgy megsebesített egy járókelőt, hogy annak maradandó károsodásai lettek, a playmate pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott....
Magáról az esküvői ceremóniáról még mindig nem jelent meg fotó (biztos eladták a kizárólagos közlési jogot egy magazinnak), ám az ifjú párról a nagy nap másnapján már készülhettek felvételek.
Fontosnak tartom, hogy a példámból mások is tanuljanak, és vigyázzanak az egészségükre – mondta a Borsnak Várkonyi András, akivel ma (vasárnap) a Városligetben, a Szívünk Napja nevű rendezvényen találkoztunk.
Elvis Presley életében számos nő jelentős szerepet játszott, volt idő, amikor azt kapott meg, akit csak akart. Ám álmai asszonya valójában a saját édesanyja volt.
Az elmúlt hetek nagy szenzációja volt idehaza Andre Agassi és a Schobert-vállalkozás különös „házassága”. Nem ez az első eset, hogy világsztár reklámoz magyar terméket. Vajon mihez adják a nevüket a hírességek, akik nem csak életükben,...
Új szabály lép életbe idén az X-Faktorban. Aki egyszer elfoglalta a helyét, semmiben sem lehet biztos, bármikor kidobhatják a mentorok. Az egykori magyar Ki mit tud?-ot juttatja eszünkbe.
Imádja a zenét, a könyveket, a tartalmas filmeket, és ezeket szívesen megosztja a barátaival is. Nagyot csalódott Budapestben, ezért balatoni házában él. Már nem vágyik tartós kapcsolatra, inkább élvezi az életet. A végső búcsúra is...
Vastag Csaba rajongója az énekes öccsét okolja, amiért szerelme nem teljesülhetett be. A nő életveszélyesen megfenyegette Vastag Tamást. A rendőrség azonosította a nőt, azonban elengedték. A TV2-nél példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be.
Posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki Zámbó Jimmyt a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. A titulust ma (szombaton) este, a Jimmy emlékére megtartott gálaesten vette át a művész édesanyja Borbély Lénárd alpolgármestertől.
Világsztárok is hivatalosak George Clooney esküvőjére, aminek helyszíne még ma is titkos volt, és egyelőre képek sem szivárogtak ki a ceremóniáról. Clooney a legénybúcsúját is Velencében tartotta.
A színpadon vad amazon, indián sámánnő, akinek egyik pillanatról a másikra változik a hangulata, személyiségének más-más árnyalata tör elő belőle. Anya, feleség, színész- és énekesnő, a „magyar Lady Gaga”, a Rising Star zsűritagja...
Kökény Attila élvezi, ha átalakulhat, azt is, ha kihívások elé állítják a Sztárban sztár szerkesztői, de a gyerekei sokkot kaptak, amikor először meglátták nőnek öltözve. Attila még puszit sem kapott tőlük…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.