Kökény Attila élvezi, ha átalakulhat, azt is, ha kihívások elé állítják a Sztárban sztár szerkesztői, de a gyerekei sokkot kaptak, amikor először meglátták nőnek öltözve. Attila még puszit sem kapott tőlük…
Miért nem robbantak be együtteseink, énekeseink a rendszerváltás előtt a nyugati zenei világba? Pedig tele voltunk tehetségekkel, akik jó ajánlatokat kaptak a vasfüggönyön túlról!
A Republic mellett szülővárosának polgármestere is aktívan támogatja az x-faktoros Bordás Anasztáziát. Az ónodi politikus mecénásként, de ha kell, fuvarosként is egyengeti a lány karrierjét.
Gáspár Laci tagadja, hogy ő írt súlyos sértéseket tartalmazó üzeneteket a csinos modellnek, Amina Malakonának. A közelmúltban harmadszor nősült énekes cáfolata azonban egyre gyengébb lábakon áll.
Három adósát akarta megölni egy fővárosi férfi, S. Sándor már a haragosai sírgödrét is előkészítette. A férfit az az építési vállalkozó buktatta le, akit S. Sándor áldozatai elrablásával bízott meg.
Könnyek között búcsúztak tegnap családtagok és pályatársak a Farkasréti temetőben Sztankay Istvántól, a nemzet színészétől, akit görög katolikus szertartás szerint temettek el. A színművész lánya megható beszédet mondott.
Jason Orange bejelentette, hogy kiszáll Nagy-Britannia történetének egyik legsikeresebb fiúcsapatából, a Take Thatből. A 44 éves énekes döntését nem indokolta meg túlságosan, egyszerűen más dolgokra szeretne koncentrálni.
Britney Spears jelenleg első saját fehérnemű-kollekcióját promóztatja Európában, és úgy gondolta, hogy a komoly üzletasszony imidzshez új külsőre is szüksége van.
Eddig soha nem látott fényképsorozat került elő Barbra Streisandról. Az 1970-ben készült pikáns felvételeken a színész-énekesnő egy korábbi filmje promójaként egy domina bőrébe bújt.
Lélegzetelállítóan szexi show-val tért vissza Kylie Minogue. A különleges koncertet nemcsak a kevés ruha, de a gólyalábon táncoló fekete-fehér marionettek is felejthetetlenné tették.
Pénteken délután fél négykor, a Farkasréti temetőben temetik el Sztankay Istvánt. A Nemzet Színészét életének 79. évében, hosszú betegség után érte utol a halál.
Fogyatékos és öreg kutyákon szeretne segíteni Molnár Anikó. A volt valósághősnő sminkes munkája mellett önkéntes állatmentő, s most beteg, idős állatok számára létesít speciális menhelyet.
Hamarosan új étterem nyílik Bajor Imre egykori vendéglője, a Kicsihuszár helyén. Giczi Andor konyhafőnök vette kézbe a helyet, és az átadás azért csúszik még mindig, mert újabb és újabb problémák adódtak a felújítás során.
Tönkölykenyér? Avokádó? Olívaolaj?! Na, erről nem is álmodhat Bódi Sylvi a vadonban – márpedig ezek a vegetáriánus modell fő étkei. Jobb, ha beszerez egy növényhatározót, hogy kiolvassa, mit szüretelhet magának Afrikában.
Várandóssága 12. hetében felhőtlenül tud örülni Gombos Edina. Ám az Aktív háziasszonya megjárta a poklot is, amikor orvosa nem találta a magzat szívhangját. Ezért a kétségbeesett kismama akkor sem tiltakozott, amikor kubai anyósa a rontás...
Justin Biebernek már hosszú bűnlajstroma van ittas vezetésért és gyorshajtásért, ám most egy projekt keretén belül ismét autóba ülhetett, ráadásul nem is akármilyenbe.
Leonardo DiCaprio befolyásos környezetvédőnek számít, mindig igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. Ugyanakkor kiderült, hogy ha saját kényelméről van szó, akkor sokkal elnézőbb.
Bruce Willis és Demi Moore három lánygyermeke közül eddig csak Rumert és Scout volt az, aki úton-útfélen megmutatta szexi alakját, ám a napokban a 20 éves Tallulah is beállt a meztelenkedő nővérek sorába.
Ugyan a New York-i divathéten már meg lehetett csodálni néhány darabot Britney Spears saját nevével fémjelzett fehérneműiből, kedden este Londonban a teljes kollekciót felvonultatták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.