Celeb

Bátyja rajongója fenyegeti késsel Vastag Tamást

B. L.

Létrehozva: 2014.09.28.

Vastag Csaba rajongója az énekes öccsét okolja, amiért szerelme nem teljesülhetett be. A nő életveszélyesen megfenyegette Vastag Tamást. A rendőrség azonosította a nőt, azonban elengedték. A TV2-nél példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be.

A hírességek életében gyakoriak az életveszélyes fenyegetések, de érthető, hogy nem akarnak folyton a hátuk mögé nézni. Vastag Tamás sem veszi túl komolyan a szerelmes nő üzeneteit, pedig nem először történik vele ilyesmi, és a mostani fenyegetés kivételesen veszélyesnek tűnik.

− Nagyon sokat segítenek nekünk a rajongóink, de sajnos köztük is vannak olyanok, akik nem ismerik a határokat. Igyekszem az ilyen esetekkel nem is foglalkozni − szögezte le Tamás, aki az első Sztárban sztár adásában azt a John Lennont idézte meg, akit egy őrült rajongója gyilkolt meg. Szerencsére azonban az énekes menedzsere résen van.

− A fanatikus hölgy levelében fenyegette meg Tomit, amelyben ígéretet tett, hogy hátba szúrja, mert szerinte ő hiúsította meg szerelmét Csabival – kezdett bele a rémtörténetbe a két fiú menedzsere. − Természetesen tudjuk, hogy kire kell figyelni. Nekem az a dolgom, hogy mindezt komolyan vegyem – szögezte le Posztobányi Andor, aki már megtette a kellő óvintézkedéseket, bejelentést tett a rendőrségen.

A lányt azonosították is, de addig nem tehetnek semmit, amíg nem fajul tettlegességig az ügy. De, mert a szabadon kószáló nő ma este a Sztárban sztár stúdiójában is felbukkanhat, a TV2 maximális védelmet biztosít Vastag Tamás számára. Mint megtudtuk, megerősítették a biztonsági ellenőrzéseket, minden gyanús jelre ugrani fognak.

 

Szeles Mónikának a karrierje is ráment

A popszakmában dolgozók már évtizedek óta küzdenek a rajongók őrületével, ennél is meglepőbb viszont, hogy az egyébként elegáns sportnak tartott teniszezők körében sincs ez másképp.

Szeles Mónika teniszezőnőt 1993. április 30-án a pályán, meccs közben támadta meg egy elmebeteg férfi, miközben Magdalena Malejeva ellen küzdött. Két szett között a szünetben leült pihenni, Günter Parche pedig egy húszcentis kést szúrt a lapockájába. A férfi nem tudta elfogadni, hogy Szeles a világelső, és nem az általa imádott Steffi Graf.

A kés másfél centi mély sebet ejtett, de nem ért fontosabb testrészt. Szeles karrierje azonban teljesen tönkrement, rémálmai voltak, húsz kilót felszedett, depressziós lett, és csak két év múlva állt újra pályára. Bár '96-ban volt még egy Grand Slam-győzelme, hamarosan végleg visszavonult.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek