Minél idősebb valaki, annál inkább emlékszik, a régen volt dolgokra, és mesél is róla szívesen. A Kossuth-díjas színésznőnél viszont éppen ellenkezőleg működik a dolog.
Lassan két éve, hogy Nótár Mary viharos körülmények közt távozott előző menedzsmentjétől, és azóta inkább maga tolja a szekerét. A hétvégén a debreceni Campus fesztiválon táncoltatta meg a közönséget.
A Tanár című sorozat kirúgott főszereplője talán sosem tudja meg, pontosan miért is küldték el. Mert az indok, miszerint Nagy Ervinnel nem játsszák el hitelesen az egymással évődő párt, szerinte nem igaz.
Amikor az énekesnő pár napja bejelentette, Budapesten utoljára július 28-án lép fel a Budapest Parkban, utána legközelebb csak két év múlva ad a fővárosban koncertet, egyből mindenki arra gondolt, babát vár és visszavonul. Ám, ahogy a...
A nyári napfordulón szerettek egymásba Attilával, és a télin már össze is házasodtak. Az időjós őrülten szerelmes lett, de az eszét egy pillanatra sem veszítette el.
Kitaszítottságról, szegénységről, magányról, romaságról énekel új dalában Oláh Ibolya. A megindító szerzeményt a Kossuth-díjas Presser Gábor jegyzi, akivel hosszú évek óta mély barátságot ápol.
Rózsa György igazi úriember. Hetvenegy évesen is imádják a nők, ami nem is csoda. A legendás, jelenleg facér tévés pontosan tudja, hogyan illik a hölgyekhez közeledni és mit kell tenni azért, hogy a szerelem lángja sokáig égjen. Évtizedek...
A színésznővel Triesztben találkoztunk, ahol elárulta: a nyári turnék mellett a pihenésnek, az unokáinak és férjének, Vitray Tamásnak szenteli az idejét, akivel idén végre megvalósíthatják hosszú évek óta dédelgetett vágyukat, és...
Ma is pontosan emlékszik arra a percre, amikor értesült a tragédiáról. Álmában azóta is gyakran megjelenik 11 éve elhunyt édesapja, akivel sokat beszélgetnek.
Az ATV műsorvezetője túl egy fájdalmas váláson úgy érzi, újra nyitott egy kapcsolatra. Jaksity Katának szüksége volt a másfél éves gyászidőszakra, most azonban eljött az idő, hogy kibújjon a csigaházából és társat találjon.
Még három év sem telt azóta, hogy Fekete Laci, a világ legerősebb embere egy búcsúverseny keretében végleg visszavonult az erősport világából. Átengedte a terepet a fiainak. Most meg azt csiripelik a verebek, hogy már javában megkezdte...
Ámornak állt Rózsa György, aki nyíltan arra kérte jó barátját, hogy vegye feleségül Dobó Katát. Zsidró Tamás válása ellenére nem vesztette el a hitét a házasságban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.