Az Apokalipszis legrémesebb jeleneteihez hasonlítják a túlélők a görög főváros környékén pusztító erdőtüzeket. Egy brit házaspár, Fred és Suzanne Cogdell pár órával a pokoli infernó kitörése előtt érkezett Mátiba – ez volt a szerencséjük, a riasztás pillanatában csak fel kellett kapniuk még ki sem csomagolt táskáikat.
– Rohantunk ki a szobából, a szállodából, le a part felé – mondta a Daily Mailnek Suzanne. – Ahogy kiértünk az útra hátrafordultam, de addigra a hotel már lángokban állt. Több száz emberrel rohantunk, sikoltozó gyerekek, megégett nők, férfiak futottak minden irányból, teljes volt a káosz, mintha a végítélet jött volna el.
Suzanne elmondása szerint olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy többeket futás közben értek utol, de azok, akik leértek a partra, sem voltak még biztonságban.
– Több gyerek is volt felügyelet nélkül a víz mellett, némelyikük csúnyán megégett, vagy fuldoklott a füsttől – emlékezett Suzanne. – A tűzfal úgy rohant felénk, mint a gyorsvonat, hallottuk a sorra felrobbanó gázpalackokat, az égő anyag fülsüketítő ropogását. Évszázados fák úgy gyulladtak meg, mint a gyufaszál, és a levegő is olyan forró volt, hogy felhólyagosodott a bőrünk.
A Máti körzetében hétfőn délután felcsapó lángok eddig 81 ember halálát okozták, de nem mindenki vált a tűz áldozatává. Suzanne és Fred a saját szemükkel látták a vízben fuldoklókhaláltusáját.
– Mi a sziklák mögött kerestünk menedéket a parton, de sokan beugrottak a vízbe, és kiúsztak, hogy szabaduljanak a füstfelhőből – mondta Fred. – Láttuk, ahogy kisodorja őket a tenger, és végleg eltűnnek a hullámok között.
Görögország történetének egyik legpusztítóbb tűzvészét részben már sikerült megfékezni, a hatóságok szerint az érintett területekről már mindenkit kimenekítettek.
Négy fiatal férfit tartóztattak le Athéntól keletre, miután a tűz által megkímélt, de elhagyott házakba törtek ki, és autókat fosztogattak. A 22 és 26 év közötti elkövetőket őrizetben tartják, de keresik azokat is, akik a feltételezések szerint szándékos gyújtogatással idézték elő a pusztító tűzvészt. A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra hány eltűntet keresnek, ám Miltiades Milonas, a görög mentőszervezet alelnöke szerint kizárt, hogy túlélőket találjanak a tűz pusztította területen, legfeljebb holttesteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.