Tiltott csókot váltott Meghan és Harry

Tiltott csókot váltott Meghan és Harry

tiltás
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 28. 13:00
A tiltott gyümölcs mindig édesebb, ezt láthatóan a hercegi pár is tudja. Nyilvános csókjukat etikett tiltja, de a szenvedély erősebb.
Bors

A hercegi pár együtt vétkezett, amikor heves csókot váltottak egy nyilvános eseményen. Pedig még egymás kezét sem foghatnák meg, hiszen ezek a megjelenések munkának számítanak.

Harry és Meghan a Royal County of Berkshire Polo Clubba látogatott el, ahol az ifjú férj egy barátságos mérkőzésen vett részt csapatával, amit meg is nyertek: az ünneplés hevében csattant el az ominózus csók. A The Sun című portálnak nyilatkozó testbeszédelemző szerint nagyon beszédes volt az intim pillanat.

– Az esküvőjükön váltott csók megtervezett és mértéktartó volt, ám ezúttal egy spontán, szexibb csók csattant el – vélte Judi James. – Harry mindkét esetben egyenesen tartotta a nyakát, úgy fordította a fejét kedvese felé, miközben Meghan egy kényelmetlenebb pózban, nyakát elcsavarva viszonozta a csókot: ebből az olvasható le, hogy ő az alárendelt, mintegy behódol a férjének.

Harry a magabiztos fél, s Meghan hagyja, hogy vezesse őt – árulta el a szakértő. – Bár a két csók sokban hasonlít egymásra, az vitathatatlan, hogy utóbbiban igazi tűz volt, a páros egy pillanatra megfeledkezett róla, hogy hol is van.

Meghan ezúttal kissé hátra is biccentette a fejét, ami a feltétlen bizalmat is jelenti. Minden párnál megfigyelhető egy „csókevolúció”, jó látni, hogy a szenvedélyfaktor náluk az esküvő óta legalább a négyszeresére nőtt.                                             

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.