182. oldal - Bezzeganya

Kezdjük az elején! Megszületik a baba, öröm, boldogság. Majd kezdődik a heteken át tartó hol is vagyok, milyen nap van, este hat van, de reggel óta enni készülök korszak, ami jó esetben 2-3 hónap múlva véget ért, majd úgy igazából nyitni kezdünk a külvilág fel, persze ki előbb, ki utóbb, és a már gyerekes anyukák jóval előbb a "placcra" kényszerülnek.

Mire ideért a barátnőm, már 12 perces fájásaim voltak: ezek már nem azok a „mindjárt megjön görcsök voltak”, hanem azok a „húúú, elég rendesen megjött” görcsök. Mivel én nem gondoltam, hogy ezek már fájások, mondtam Ildinek, hogy nézzük még meg a Dr. Csontot, de pillanatok alatt 10 percenként jöttek már a fájások, úgyhogy nem néztem végig. Szépen elindultunk, és még azért megálltunk az automatánál, hogy pénzt vegyünk le, hátha nem csak téves riasztás. Ahogy az Üllői útra értünk, már hétpercenként voltak görcsben a lábujjaim, és szorítottam a rinyavasat. Kórház, kapucsengő, 21.35, megint fájás. A portás kérdezi: Mit akarunk? Már 5 perces fájások. Szépen felmásztam azon a végeláthatatlan lépcsőn, ami még jól is esett… Csengetés a szülőszobánál. Mosolygós arc betessékel, levetkőzök, felkúszok a vizsgálóra, addig a szülésznő bemutatkozik, és közli, hogy most megnézi, hogy tágulok-e, és hogy milyen a ctg. Vizsgálás közben, megjegyzi, hogy kicsikét szivárog a magzatvíz, és hogy ebből reggelre baba lesz. Bevallom, pánikba esem egy kicsit, mert azt hittem, hogy legalább egyszer el fogom játszani a téves riasztást, nem jött össze.

Szokványos történetnek indult. Vezető beosztásban dolgozó mérnök srác jól szituált szülők elkényeztetett leánygyermekének – hívjuk Reginek – kezdett el udvarolni. Regi a diplomamunkáját írta a mérnök srácnál, aki beleszeretett a szőke, a fiúk terén minimális tapasztalattal sem rendelkező lusta szépségbe. Bizony, a 24 éves végzős lány még szűz volt, azt sem tudta, mi fán terem a szex. A fiú bevezette, Regi pedig rákapott az ízére, bár csak a szigorúan klasszikus formákig jutottak, újat kipróbálni már nem akart. Ennek ellenére sülve-főve együtt voltak, egy párt alkotva élték a fiatal szerelmesek életét – olvasták egymás gondolatát. Megházasodtak, gyerekeik születtek s éltek amíg meg nem haltak – folytatódhatna így is a mese, de nem így alakult.

Örömmel jelentjük, hogy mostantól lehet regisztrálni a Bezzeganya hírlevelére, ha szeretnéd, hogy emailben időről időre hírt adjunk a blogon történt eseményekről, a legolvasottabb posztokról, és eláruljuk azt is, mely témák pörögtek a leginkább az adott időszakban.

A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi budapesti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe, amit most négy napon át lehet látogatni. Szombaton indul, aki többször vagy többedmagával menne, a négynapos vagy a családi jegyet is választhatja.

Aki Taylor Swift amerikai énekesnő Ronan című dalát hallgatja, anélkül, hogy angolul tudna, vagy ha csak pár szót ért a refrénből („Gyere velem, baby, elrepülünk innen, veled volt a legszebb négy évem”) a dal hangulatából, és az elcsukló énekhagból arra a következtetére juthat, hogy ez egy szép szerelmi dal a sok közül.

Egy tudós háziasszony – Takáts Éva

Kezdem azzal, hogy nem vagyok járványügyi szakértő és nem is néztem utána, hogy mikortól, hány megbetegedestől mondhatjuk ki, hogy járvány van. Ezt majd megteszik helyettem itt az okosabbak.

Nincs egy perce, hogy rendesen ledöbbentem: ősztől három iskolás gyerekem lesz (na jó, ezt a ledöbbenést május óta átlag kétnaponta előadom). Három, és az egyik felsős. Kész. KO. Túl azon, hogy mégis, mit képzelnek magukról ezek a rettenetes, megbízhatatlan büdösganyé kölykök, hogy van képük nőni, és fejlődni, és okosodni, és lassan kamaszodni, és amúgy is, még el se hiszem.

33. hét

Ideális esetben a mentők a riasztástól számított 15 percen belül érkeznek ki a baleset vagy rosszullét helyszínére. Ez a 15 perc életmentés szempontjából rendkívül meghatározó, az hogy a helyszínen ez alatt az idő alatt mi történik jelentősen befolyásolja a beteg vagy sérült túlélési esélyeit, valamint meghatározhatja azt is, hogy milyen mértékű maradandó sérüléseket szenved a sérült, így meghatározza a hátralevő életének minőségét is. A vészhelyzetek kezelésének lehetősége ebben a rendkívül értékes 15 percben a helyszínen tartózkodó laikus kezében van, akinek reakciója élet és halál között dönthet, ezért nagyon fontos hogy felkészüljünk az ilyen helyzetekre. Különösen fontos ez egy magatehetetlen, önálló segítséghívásra nem képes kisgyermek esetében.

Apa beíratta a középsőt egyhetes lovas táborba. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy kifizessem a felét, és hogy szombat délben érte menjek. Lovak helyett egészen más fogadott, amikor megérkeztem a fővárostól nem messze lévő faluba. Először lesápadtam, aztán az egekbe szökött a vérnyomásom, amikor megláttam a gitározó férfit és az előtte álló, üveges szemű gyerekeket, akik átszellemülten énekelték az Istent dicsőítő dalt. Még csápoltak is. Az első gondolatom az volt, hogy tuti eltévedtem, nem létezik, hogy a gyerekem is ott van a tömegben és sikítva köszöni meg Istennek ezt a csodálatos hetet. Aztán megjelent a gyerek, odakullogott, én pedig kimentettem az egyház karmai közül.

Remélem, nem fog innen nemes egyszerűséggel kimosni az eső, gondolom magamban a Szigetre menet. Utólag irtóra sajnálom, hogy nem indultam korábban, de a korábban nemindulás egyik oka az volt, amit még este hat után is fotózhattam a kocsiban, negyven, nem mese ez gyermek, hiába álltam egy jókora fa mélyárnyékában a házunk előtt.  Viszont így lemaradtam egy rakás olyan programról, amik miatt én általában kicsattogok a Sziget porát taposni-nyelni egy-egy napokra.

A harmadik hét gyakorlatilag azzal indult, hogy eltöltöttünk egy nagyon kellemes hétvégét hatosban. Finom ennivalók, jó társaság, barátok, család. A pici nagyon jó kislány volt, tulajdonképpen evett és aludt. Mivel mindenre ketten voltunk, mármint felnőttek, valahogy olyan könnyűnek tűnt minden. Annál ijesztőbb volt, hogy szombat éjjel a férjem elutazott hat napra külföldre. Ott maradtam szombat éjjel a csendes lakásban, és úgy éreztem, ez azért érdekes lesz.

Az én történetem két gyógyszerről szól: az egyik pokolra küldött, a másik pedig visszaadta az élet értelmét. Az én történetem az anyaságról szól: a rajongásról és a gyűlöletről. Az én történetem a támaszról szól: az egyedüllétről és a kapcsolatról. Az első gyógyszer: a fogamzásgátló. Tizenhét évesen kezdtem szedni. Állandóan hányingerem volt, emlékszem, éjjel jártam ki hányni, megváltozott az alakom, szenvedtem. Azóta sem értem, hogy a párom és szeretteim hogy nézhették ezt szó nélkül. Négy hónap után felhagytam vele, csak az előtej csordogált utána belőlem, évekig. Végül egy nyugdíjba vonult szakorvos állapította meg, hogy mikroadenómám, azaz prolaktinomám van. Ez a hipofízis jóindulatú daganata, a fogamzásgátló hormonok gyakori mellékhatása. A megduzzadt lebeny túl sok prolaktint termel, emiatt pedig előtej termelődik. Megoldása: bromokriptin, ami a dopamin szinten keresztül csökkenti a prolaktintermelést. A bromokriptin első adagjától olyan rosszul lettem, hogy kidobtam az egész üveggel. Órákig remegtem, fáztam, hányingerem volt, össze voltam zavarodva. Öt évvel később magától is elmúlt a panaszom. Tíz évvel később megszültem a kislányomat, akit rajongásig szerettem már magzat korában. Az a fajta nő vagyok, akinek a gyerek a világegyetem legfontosabb csodája, nagy családot, sok gyereket tervezek. Az életünk is a leendő babák köré van szervezve, harmonikus házasságunk jövőjébe ötöt is beleképzelünk. A szoptatással kapcsolatban nem voltak aggályaim, biztos voltam benne, hogy tele leszek tejjel.

Ha valakit zavarnak a smiley-k, előre is bocsánat érte!:)

Előbb-utóbb mind leesik valahonnét, állítják a tapasztaltabbak, beleértve többgyerekes szülőket, sokat látott nagyikat, és gyakran ügyelni kényszerülő neurológus szakorvosokat is.  Ez utóbbi, tehát egy neurológus szakértő működött közre az alábbi poszt megírásakor: az előzménye azt volt, hogy mikor a nyolchónapos baba leperecelt az ágyról félálomban, az anyjának annyi előnye volt a magamfajta bambákkal szemben, hogy volt a családban efféle szaktekintély, akit első rémületében felhívhatott. A telefonon kapott szaksegítség olyan jól követhetőnek és összeszedettnek tűnt, hogy le is írták, és okulásul eljuttatták a BA-nak is.

Megtelt a Balaton a hőségben, írja minden hírportál, egymáson áteső embereket fotóznak vágóképnek az esti híradókban. Akkor hová menjen aki nem csipázza a tömeget, vagy kiábrándult pár balatoni szállásból, mert tetőtérben 43 fok volt klíma nélkül, és húszpercenként úgy csattogott el előtte a vonat, hogy ajtó-ablak rezgett, annak megsúgom: én imádom a Balatont, de idén valahogy úgy alakult, hogy eddig nem jutottam el, de higgyétek el, van vízpart máshol is, gyerekbarát, kisebb tömeggel, szerényebb árakkal, némelyik kifejezetten addiktív. Én most a talán kevesebbek által ismert Békés és Csongrád megyét pécéztem ki, van ott ám más is, mint forróság, végtelen kukorica-és napraforgótáblák meg munkanélküliség, bár kétségkívül ezek is erőteljesen jelen vannak.

Kicsidelfin mai posztjához szeretnék csatlakozni bölcsi ügyben.

Mennyi-mennyi az érdekesség, ha az ember lenéz a fűbe! A zenélő tücsök, a szorgos hangya, a világító szentjánosbogár, vagy akár a szarvasbogár, a pók, vagy a kis százlábú! Ők mind a barátaid lehetnek, ha eljössz vasárnap délelőtt az Akvárium klubba. Készítsd el saját zenélő, röptethető bogaraid, ügyeskedj szorgosan mint a méhek, s elnyered a jutalmad!

Még mindig dúl a kánikula, és az embernek nincs sok kedve bemenni a konyhába, de enni azért kell, ezért ismét hoztam egy menüválogatást. A következő receptek szintén a könnyű nyári étel témakörbe vágnak, szezonális hozzávalókból készülnek, és a tűzhelyet/sütőt sem kell nagyon sokáig bekapcsolni miattuk. Arra a kis időre pedig szerintem megéri, mert finomak. A süti kivételével diétázóknak is ajánlom a fogásokat (igaz, néha egy kis bűnözés azért belefér…)

A múlt heti szigetajánlót olvasva egy komment felkeltette az érdeklődésemet. Így hangzott: „Hűű lehet, hogy lemaradtam a mai fejlődő világban, de tényleg ki kell vinni egy gyereket a szigetre?”A kommentre Tünde válaszolt azzal, hogy “Nem kell. De lehet.” A mai napon felkerekedtem és kimentem a fesztiválra, körülnézni, mert kíváncsi voltam, hogy kik visznek ki gyerekeket és miért.

31-32. hét

Felemás – talán ez a legjobb szó az idei nyarunkra. Az eleje nagyon jó volt, hetente legalább egyszer elmentünk valahová Nikivel kettesben, hétvégén pedig családi programunk volt vagy hármasban, vagy családdal, barátokkal.  Na, nem kell nagy dologra gondolni, csak átlagos programokra, amiket élvez egy 1,5 éves gyerek: Állatkert, Margitsziget, kacsaetetés a városligeti tónál, csónakázás, strand, játszóház. Élmény volt nekünk is, Nikinek is.  Aztán július végén Niki úgy döntött, hogy ő márpedig nem eszik és nem alszik nagyobb hiszti nélkül. Azt hittük, talán a napirend hiánya a ludas, ezért kialakítottunk egy napirendet, és ehhez igazítottuk a programokat. Sajnos ez sem hozott eredményt.  Végül már annyira nem evett, hogy a gyerekorvoshoz fordultam. Megvizsgálta Nikit, de szerencsére nem talált semmit. Mivel hízott és nőtt is, ezért megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. Próbálkozzak tovább, és kicsit adjak fel a „nem eszik játék közben, össze-vissza” elvből. Ennek nem annyira örültem, de megfogadtuk a tanácsot. Be is vált; most már csak azt kéne kiokoskodni, hogyan fogjuk a bölcsikezdésre rászoktatni arra, hogy fix időben, asztalnál ülve eszünk. Ez utóbbira sajnos sok időnk van még.

A Quimby Csodaországban augusztus 6-án, a Sziget nulladik napján egy hatalmas, színes és pörgős kultúrvurstlival kezdődik.

Legutóbb akkor írtam, amikor a húgommal a Debreceni Klinika meddőségi rendelője előtt ültünk és vártuk a GNRH nevű injekció-kúra kezdetét, amely segít legyőzni az endometriózist. Nos, azóta sok idő eltelt, pontosan 9 hónap. Erről az időszakról szeretnék mesélni Nektek külső szemlélőként és kicsit saját emlékekkel is vegyítve (hiszen én is keresztülmentem ugyanezen a szuri-kúrán, betegségen, műtéten és kezeléseken), talán erőt és pozitív energiát adhat azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

A magyar nyelvben nincsen külön szó az anyai és az apai nagymama megkülönböztetésére. Így meglepetésként ért, hogy a vejem – aki jól beszél svédül – így mutatott be az újszülött kislányának: „Itt a mormor”. Ami kiejtés szerint, inkább murmur-nak hangzik, és az anyai nagymamát jelenti. Az apai nagymamát svédül: farmornak hívják. Így különböztetik meg a két szülő édesanyját egymástól a gyerekek számára. Természetesen a nagypapáknak is van megkülönböztető nevük, ezen a nyelven. Az anyai nagypapa „morfar”, az apai nagyapa pedig „farfar”.   Mit tagadjam, ez a murmur első hallásra belopta magát a szívembe, hiszen mennyivel kedvesebben hangzik, mint a nálunk szokásos családi név + nagymama szó. Én például a magyar szokások szerint „Tóth nagyi” lennék, ami már szerencsére „foglalt”, mivel az én gyerekeim számára az anyósom a „Tóth nagyi”. Az első unokámmal együtt egy új név is érkezett számomra: nagymama lettem, vagyis családilag murmur.

Egy vasárnapi napon érkeztünk haza, és egy nap  idill után a férjem visszament dolgozni, hogy nyár végén esélyünk legyen még pár napot együtt tölteni. Ez egészen addig nem viselt meg, amíg véget nem ért a nyári napközis tábor a két nagynak. Azaz a második hét elejéig.

Menstruációs kehely. Vagy intim kehely. Nem, ez nem az, amiről júniusban olvashattál itt , mert ott a filmbéli demonstráció két holmit mutatott, és az a poszt arról a hártyaszerű izéről szólt a gumiperemmel (mostantól: hártya). Nekem viszont a kis cumisüvegfej (mostantól: kupak) van a tulajdonomban.