184. oldal - Bezzeganya

Apa beíratta a középsőt egyhetes lovas táborba. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy kifizessem a felét, és hogy szombat délben érte menjek. Lovak helyett egészen más fogadott, amikor megérkeztem a fővárostól nem messze lévő faluba. Először lesápadtam, aztán az egekbe szökött a vérnyomásom, amikor megláttam a gitározó férfit és az előtte álló, üveges szemű gyerekeket, akik átszellemülten énekelték az Istent dicsőítő dalt. Még csápoltak is. Az első gondolatom az volt, hogy tuti eltévedtem, nem létezik, hogy a gyerekem is ott van a tömegben és sikítva köszöni meg Istennek ezt a csodálatos hetet. Aztán megjelent a gyerek, odakullogott, én pedig kimentettem az egyház karmai közül.

Remélem, nem fog innen nemes egyszerűséggel kimosni az eső, gondolom magamban a Szigetre menet. Utólag irtóra sajnálom, hogy nem indultam korábban, de a korábban nemindulás egyik oka az volt, amit még este hat után is fotózhattam a kocsiban, negyven, nem mese ez gyermek, hiába álltam egy jókora fa mélyárnyékában a házunk előtt.  Viszont így lemaradtam egy rakás olyan programról, amik miatt én általában kicsattogok a Sziget porát taposni-nyelni egy-egy napokra.

A harmadik hét gyakorlatilag azzal indult, hogy eltöltöttünk egy nagyon kellemes hétvégét hatosban. Finom ennivalók, jó társaság, barátok, család. A pici nagyon jó kislány volt, tulajdonképpen evett és aludt. Mivel mindenre ketten voltunk, mármint felnőttek, valahogy olyan könnyűnek tűnt minden. Annál ijesztőbb volt, hogy szombat éjjel a férjem elutazott hat napra külföldre. Ott maradtam szombat éjjel a csendes lakásban, és úgy éreztem, ez azért érdekes lesz.

Az én történetem két gyógyszerről szól: az egyik pokolra küldött, a másik pedig visszaadta az élet értelmét. Az én történetem az anyaságról szól: a rajongásról és a gyűlöletről. Az én történetem a támaszról szól: az egyedüllétről és a kapcsolatról. Az első gyógyszer: a fogamzásgátló. Tizenhét évesen kezdtem szedni. Állandóan hányingerem volt, emlékszem, éjjel jártam ki hányni, megváltozott az alakom, szenvedtem. Azóta sem értem, hogy a párom és szeretteim hogy nézhették ezt szó nélkül. Négy hónap után felhagytam vele, csak az előtej csordogált utána belőlem, évekig. Végül egy nyugdíjba vonult szakorvos állapította meg, hogy mikroadenómám, azaz prolaktinomám van. Ez a hipofízis jóindulatú daganata, a fogamzásgátló hormonok gyakori mellékhatása. A megduzzadt lebeny túl sok prolaktint termel, emiatt pedig előtej termelődik. Megoldása: bromokriptin, ami a dopamin szinten keresztül csökkenti a prolaktintermelést. A bromokriptin első adagjától olyan rosszul lettem, hogy kidobtam az egész üveggel. Órákig remegtem, fáztam, hányingerem volt, össze voltam zavarodva. Öt évvel később magától is elmúlt a panaszom. Tíz évvel később megszültem a kislányomat, akit rajongásig szerettem már magzat korában. Az a fajta nő vagyok, akinek a gyerek a világegyetem legfontosabb csodája, nagy családot, sok gyereket tervezek. Az életünk is a leendő babák köré van szervezve, harmonikus házasságunk jövőjébe ötöt is beleképzelünk. A szoptatással kapcsolatban nem voltak aggályaim, biztos voltam benne, hogy tele leszek tejjel.

Ha valakit zavarnak a smiley-k, előre is bocsánat érte!:)

Előbb-utóbb mind leesik valahonnét, állítják a tapasztaltabbak, beleértve többgyerekes szülőket, sokat látott nagyikat, és gyakran ügyelni kényszerülő neurológus szakorvosokat is.  Ez utóbbi, tehát egy neurológus szakértő működött közre az alábbi poszt megírásakor: az előzménye azt volt, hogy mikor a nyolchónapos baba leperecelt az ágyról félálomban, az anyjának annyi előnye volt a magamfajta bambákkal szemben, hogy volt a családban efféle szaktekintély, akit első rémületében felhívhatott. A telefonon kapott szaksegítség olyan jól követhetőnek és összeszedettnek tűnt, hogy le is írták, és okulásul eljuttatták a BA-nak is.

Megtelt a Balaton a hőségben, írja minden hírportál, egymáson áteső embereket fotóznak vágóképnek az esti híradókban. Akkor hová menjen aki nem csipázza a tömeget, vagy kiábrándult pár balatoni szállásból, mert tetőtérben 43 fok volt klíma nélkül, és húszpercenként úgy csattogott el előtte a vonat, hogy ajtó-ablak rezgett, annak megsúgom: én imádom a Balatont, de idén valahogy úgy alakult, hogy eddig nem jutottam el, de higgyétek el, van vízpart máshol is, gyerekbarát, kisebb tömeggel, szerényebb árakkal, némelyik kifejezetten addiktív. Én most a talán kevesebbek által ismert Békés és Csongrád megyét pécéztem ki, van ott ám más is, mint forróság, végtelen kukorica-és napraforgótáblák meg munkanélküliség, bár kétségkívül ezek is erőteljesen jelen vannak.

Kicsidelfin mai posztjához szeretnék csatlakozni bölcsi ügyben.

Mennyi-mennyi az érdekesség, ha az ember lenéz a fűbe! A zenélő tücsök, a szorgos hangya, a világító szentjánosbogár, vagy akár a szarvasbogár, a pók, vagy a kis százlábú! Ők mind a barátaid lehetnek, ha eljössz vasárnap délelőtt az Akvárium klubba. Készítsd el saját zenélő, röptethető bogaraid, ügyeskedj szorgosan mint a méhek, s elnyered a jutalmad!

Még mindig dúl a kánikula, és az embernek nincs sok kedve bemenni a konyhába, de enni azért kell, ezért ismét hoztam egy menüválogatást. A következő receptek szintén a könnyű nyári étel témakörbe vágnak, szezonális hozzávalókból készülnek, és a tűzhelyet/sütőt sem kell nagyon sokáig bekapcsolni miattuk. Arra a kis időre pedig szerintem megéri, mert finomak. A süti kivételével diétázóknak is ajánlom a fogásokat (igaz, néha egy kis bűnözés azért belefér…)

A múlt heti szigetajánlót olvasva egy komment felkeltette az érdeklődésemet. Így hangzott: „Hűű lehet, hogy lemaradtam a mai fejlődő világban, de tényleg ki kell vinni egy gyereket a szigetre?”A kommentre Tünde válaszolt azzal, hogy “Nem kell. De lehet.” A mai napon felkerekedtem és kimentem a fesztiválra, körülnézni, mert kíváncsi voltam, hogy kik visznek ki gyerekeket és miért.

31-32. hét

Felemás – talán ez a legjobb szó az idei nyarunkra. Az eleje nagyon jó volt, hetente legalább egyszer elmentünk valahová Nikivel kettesben, hétvégén pedig családi programunk volt vagy hármasban, vagy családdal, barátokkal.  Na, nem kell nagy dologra gondolni, csak átlagos programokra, amiket élvez egy 1,5 éves gyerek: Állatkert, Margitsziget, kacsaetetés a városligeti tónál, csónakázás, strand, játszóház. Élmény volt nekünk is, Nikinek is.  Aztán július végén Niki úgy döntött, hogy ő márpedig nem eszik és nem alszik nagyobb hiszti nélkül. Azt hittük, talán a napirend hiánya a ludas, ezért kialakítottunk egy napirendet, és ehhez igazítottuk a programokat. Sajnos ez sem hozott eredményt.  Végül már annyira nem evett, hogy a gyerekorvoshoz fordultam. Megvizsgálta Nikit, de szerencsére nem talált semmit. Mivel hízott és nőtt is, ezért megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. Próbálkozzak tovább, és kicsit adjak fel a „nem eszik játék közben, össze-vissza” elvből. Ennek nem annyira örültem, de megfogadtuk a tanácsot. Be is vált; most már csak azt kéne kiokoskodni, hogyan fogjuk a bölcsikezdésre rászoktatni arra, hogy fix időben, asztalnál ülve eszünk. Ez utóbbira sajnos sok időnk van még.

A Quimby Csodaországban augusztus 6-án, a Sziget nulladik napján egy hatalmas, színes és pörgős kultúrvurstlival kezdődik.

Legutóbb akkor írtam, amikor a húgommal a Debreceni Klinika meddőségi rendelője előtt ültünk és vártuk a GNRH nevű injekció-kúra kezdetét, amely segít legyőzni az endometriózist. Nos, azóta sok idő eltelt, pontosan 9 hónap. Erről az időszakról szeretnék mesélni Nektek külső szemlélőként és kicsit saját emlékekkel is vegyítve (hiszen én is keresztülmentem ugyanezen a szuri-kúrán, betegségen, műtéten és kezeléseken), talán erőt és pozitív energiát adhat azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

A magyar nyelvben nincsen külön szó az anyai és az apai nagymama megkülönböztetésére. Így meglepetésként ért, hogy a vejem – aki jól beszél svédül – így mutatott be az újszülött kislányának: „Itt a mormor”. Ami kiejtés szerint, inkább murmur-nak hangzik, és az anyai nagymamát jelenti. Az apai nagymamát svédül: farmornak hívják. Így különböztetik meg a két szülő édesanyját egymástól a gyerekek számára. Természetesen a nagypapáknak is van megkülönböztető nevük, ezen a nyelven. Az anyai nagypapa „morfar”, az apai nagyapa pedig „farfar”.   Mit tagadjam, ez a murmur első hallásra belopta magát a szívembe, hiszen mennyivel kedvesebben hangzik, mint a nálunk szokásos családi név + nagymama szó. Én például a magyar szokások szerint „Tóth nagyi” lennék, ami már szerencsére „foglalt”, mivel az én gyerekeim számára az anyósom a „Tóth nagyi”. Az első unokámmal együtt egy új név is érkezett számomra: nagymama lettem, vagyis családilag murmur.

Egy vasárnapi napon érkeztünk haza, és egy nap  idill után a férjem visszament dolgozni, hogy nyár végén esélyünk legyen még pár napot együtt tölteni. Ez egészen addig nem viselt meg, amíg véget nem ért a nyári napközis tábor a két nagynak. Azaz a második hét elejéig.

Menstruációs kehely. Vagy intim kehely. Nem, ez nem az, amiről júniusban olvashattál itt , mert ott a filmbéli demonstráció két holmit mutatott, és az a poszt arról a hártyaszerű izéről szólt a gumiperemmel (mostantól: hártya). Nekem viszont a kis cumisüvegfej (mostantól: kupak) van a tulajdonomban.

Magyarul, ha jó a biztosítás, amiért szép összegeket is kell fizetni, akkor lehetséges, hogy magasabb színvonalú az intézmény. Kisebb összegű biztosítás esetén lehet ugyanaz a kórház (biztosítótól függ), de jön a számla is később. A mi esetünkben a komplikációmentes hüvelyi szülés két éjszaka kórházi tartózkodással 6000 dollárba került, amit szerencsére állt a biztosító.

28 éves vagyok, a férjemmel életem legjobb szexuális együttléteit éltem át. Vele megtapasztaltam milyen szerelemben testileg is kiteljesedni, és átadni magam teljesen az örömnek, igazi nővé válni. Már jó pár éve együtt voltunk, amikor kiderült, hogy babát várunk. Nagyon boldogok voltunk a hírtől.

A nyár nekem édes-ragacsos, barack-és dinnyeszaga van, zümmög, tág a horizontja és vitorlás billeg a szélén, a képbe oldalt belóg egy-két koszos gyerekkéz. Neked milyen?

Lia

Azt hiszem, az a múltkori poszt adta meg a lökést, hogy végül megírjam ezt a posztot, a nő, aki valami olyan életformában találta magát, amire soha senki nem készítette fel, és utána körbecsodálkozták, amikor fuldoklani kezdett benne, és sűrűsödnek a napok, amikor már délelőtt féltizenegykor beülne egy sarokba, csak ne sírjon fel egyik se, csak ne legyen átázott pelenka séta közben, csak el ne ejtsem az üveget, a babakocsit, a telefont, csak öt perc, mit öt perc, öt másodperc, amikor tisztán és megszakítás nélkül végiggondolom, hogy is kéne a következő öt percet, öt órát, öt napot.

Idén nem akartunk indulni a Goldenblogon. Valaki viszont úgy gondolta, hogy ott a helyünk a blogversenyben, és benevezte a Bezzeganyát. Így hát nincs más választásunk, mint felvenni a kesztyűt és szavazásra buzdítani titeket.

Aztán végre elérkezett a nagy nap, vagy inkább éjszaka, nem volt könnyű szülés, kétszer volt nyakára tekeredve a köldökzsinór, de ép, egészséges baba lett. Emlékszem a ráncos bőrére, amikor kihozták a szülőszobáról megmutatni, mint valami kis „vénasszony”, úgy nézett ki a hosszú ujjaival, nyilván a túlhordás miatt, de nagyon édes volt. Aztán persze hamar kisimult a bőre.

Ha eddig csak az volt a gond, hogy nem tudod kire bízni a gyereket, amíg te a Szigeten bulizol, most már erre sem lesz gondod: idén családi kempinggel és animátorokkal várják a kisgyermekeseket. Lesz játszóház, szundi motel, pelenkázók és etetők, külön tusolók és vécék. A kemping augusztus 2-án nyit és a Sziget utáni hétfő reggelig áll az érdeklődők szolgálatában. A Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. A kempingezéstől pedig nem kell félni.

Az sztk köreit éppen most futottuk le, s annak rendje és módja szerint ismét "egyes alá"-ra vizsgázott a rendszer – hiába a csili-vili felújított rendelő, az emberi hozzáállást, sajnos, még mindig nem lehet pályázaton nyerni.

Sok csecsemőt láttam a napokban, nosztalgiázni kezdtem. Milyen rég volt az enyém is ekkora, hogy repül az idő és a többi unott frázis. Még most is érzem azt a kótyagos, elájulok, olyan fáradt vagyok érzést. Emlékszem a hosszú sírásokra és a kétségbeesésre is, hogy mikor, hogyan lesz ennek vége?!

Az amnio eredményét bevallom, nagyon bizakodva vártam. Az első rossz hír óta eltelt hetek valahogy minden szándékom ellenére egyre több pozitív gondolatot és reményt hoztak. Az hogy az újabb uh-n kiderült, hogy a gyerekkel együtt nem nő a hygroma, hogy a chorion biopszia bár csak 4 db sejtet adott, így értékelhetetlen, de azért az a 4 sejt egészséges volt... Az, hogy a baba nagyon aktívvá vált az utóbbi hetekben, a nap bármely szakában képes volt kirúgni a ház falát. Minden erősítette a hitet, hogy nem lesz itt semmi baj, hogy mi a szerencsés esetek közé fogunk tartozni, és még a terhesség alatt, vagy esetleg a születése után felszívódik az ok nélkül ott éktelenkedő nyaki hygroma. Már azt méregettem, hogy a 40 mm-es fejátmérőhöz képest az a 6 mm nem is olyan durva, szóval nem lehet itt nagy baj.