„Idegeskedni a számítógép mögött kell. Itt nyugalom van!”

Sötétben értünk a Napfény Hotelhez három darab 7 és 11 év közötti gyermekkel. Szerencsére ezúttal nem kellett dugig tömni az autót, mint nyáron, amikor sátrazni mentünk. Vittünk kisbetűs rozét, a nagybetűs, vörös cirmos mintázatú változatot pedig egy barátnőm gondjaira bíztam a hétvégére, legalább ő ne nyávogjon a csapatból.

A banda eleinte olyan izgatott volt a szállodában, mintha a Disney Parkba vittük volna őket: alaposan megvizsgáltak mindent a süppedős szőnyegektől kezdve a falitérképen át a „Kérjük az ajtót betenni!” feliratig. A kétszobás apartman jellegű „lakásban” a veszekedést megelőzendő én osztottam ki a helyeket. A kisebb szobát nyertük mi, felnőttek, a nagyobb, tévével és asztalokkal felszerelt nappali három ágya jutott a gyerekeknek. (Simán elfért volna a negyedik gyerek.) Remélem, a szobaszomszéd nem akadt ki nagyon az örömujjongások hallatán (meg az esti „kicsi a rakás” játék közbeni sivalkodáson).

A nemrég nyílt vadiúj wellnessközpont ennél is nagyobb lelkesedést váltott ki. Bár a jacuzzi mindig tele volt cseverésző nyugdíjasokkal, a zsizsegő bolháink az ellenáramoltató keltette hullámokkal tökéletesen megelégedtek, és mivel a lábuk épp leért a vízben, mi a nyugisabb buborékozó részen heverészhettünk a termálvízben. A viháncolás azért keretek közé lett szabva: a határozott, de igen barátságos személyzet megkérte a gyerekeket, hogy ne ugráljanak a vízbe, amit többé-kevésbé be is tartottak. Sajnáltuk, hogy a legkisebb lányom a tervezettől eltérően végül a nagyszülőknél maradt: a bébipancsolóban még én is eljátszottam volna a falon lévő, mozgatható figurák átrendezésével, de a medencékre néző ablakkal ellátott játszószoba is ideális lett volna a négyévesnek.

A személyzetnek amúgy még egy jó pont: a véres helyzet kezelésében is jeleskedtek. A horrorfilmbe illő jelenetet higgadtan fogadták: a nagylány testén (és a padlón) patakokban folyó vér láttán azonnal hozták volna az elsősegélyládát, és többször is megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni. Megoldottuk családilag: az apró, színes mozaikcsempés, süllyesztett zuhanyban a kíváncsi tekintetektől elrejtve alkalmaztuk az orrvérzés elállítására szolgáló praktikákat.) Mire visszaértünk a medencetérbe, a padló már ragyogott.

Törekszünk a kulturált viselkedés szabályainak betartatására, ami általában sikerül is. A sarkalatos pont mindig az étkezőben eltöltött idő. Meglepő módon a kölykök hangos szó és vitatkozás nélkül abszolválták a reggelizést, nem esett le és nem tört el semmi, pedig többször is ingáztak a finomságokkal megrakott svédasztal és az étterem legtávolabbi sarkában lévő saját asztalunk között. A végére egyetlen falat sem maradt a tányérokon, mi pedig felemelt fejjel, mosolyogva vonultunk ki az étteremből. Mit nekünk nagycsalád!

A sószoba és a fitness szoba kimaradt sajnos, pedig vittem magammal futócipőt is. Edzés helyett másnap is a wellnesst választottuk, ahol ezúttal sikerült pár oldalt olvasnom a svéd krimiből.

Az egész napot el tudtuk volna tölteni a hotel falai között, a ragyogó napsütés viszont arra sarkallt minket, hogy felfedezzük a környéket. Az ingyen wifin megnéztük, hova érdemes kirándulni. Egy nem messze lévő állatsimogatóra esett a választás, ahol nyulakat, szamarat, lámát, macskát, bocit és bivalyt is lehetett simogatni, de még egy kis lovaglás is belefért az időbe. Már épp kezdtem befeszülni a hangoskodó gyerekek miatt, de a „lovas bácsi” megajándékozott minket egy aranyköpéssel: „Csókolom, itt nincs idegeskedés. Idegeskedni a számítógép mögött kell. Itt nyugalom van.” Majd felpattant a lóra, aki úgy engedelmeskedett neki, mint egy kutya: még le is ült a hátsó lábaira, mi meg csak tátottuk a szánkat.

A másik nagy élmény a hoteltől kétperces sétára található zalakarosi élményfürdő, mely az eddig kipróbált fürdők közül viszi a pálmát (és ahol halált megvető bátorsággal csúsztam le a fekete lyukban – de erről majd egy másik posztban mesélek részletesen).

Mióta hazajöttünk, a gyerekek egyre-másra kérdezgetik, hogy mikor megyünk megint szállodába. Ha tehetném, gyakrabban mennénk. Most viszont már a nyári sátrazásra készülünk: ketten, négy gyerekkel. Mert szeretjük a kihívásokat.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?