Tündék és hobbitok is lehetnek a gyerekeink

Tündék és hobbitok is lehetnek a gyerekeink

tünde
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 07. 13:00
Örvendezhetnek a Gyűrűk Ura fanok, a Magyar Tudományos Akadémia december végén frissítette a Magyarországon anyakönyvezhető utónevek jegyzékét, melyben a Gandalf, Frodó és a Boromir nevek is szerepelnek (hiányoljuk Aragornt).

Újabb gyümölcs- és növénynevekkel is bővült a lista: lányoknak adható a Fahéj, a Barack és a Gyömbér is (hát a Mandarin és a Meggy miért maradt ki?), és bár az országnak már van egy hímnemű Cseresznyéje, ez a név is a női listát gyarapítja.

Az utónévválasztásról rendelkező jogszabály szerint Magyarországon uniszex név nem használható, ezért is érdekes az a jó néhány név, amelyről (ha egy listában látjuk), fogalmunk nincs, hogy kisfiú vagy kislány viselheti-e. Ilyenek például a Március, a Bojtorján, az Áldás, a Móka, a Hárs, a Színes, a Gesztenye, a Remény, a Balzsam, a Béke, a Sáfrány, a Szeder vagy a Dió. (Súgunk: az első öt fiúnév, a többi lánynév.)

Egy másik jogszabály szerint magyar utóneveket kizárólag a magyar helyesírás szabályai szerint szabad anyakönyveztetni, tehát (hacsak az egyik szülő nem magyar állampolgár és szülőhazájában így használatos a név) hivatalosan nem lehet a kislányunk Jessica, Jennifer és Arwen sem (hogy a Gyűrűk Uránál maradjunk): a bejegyezhető változat ezekben az esetekben Dzsesszika, Dzsennifer és Árven. Fiúknál ugyanígy az Angelo, Giulio vagy Ernesto neveket is a magyar helyesírás szabályai szerint kell írni (Andzseló, Dzsúlió, Ernesztó), amely már nem mutat olyan jól a személyiben.

A legnépszerűbb utónevek listáján 2012-ben fiúknál a Bence, Máté, Levente, lányoknál a Hanna, Anna, Jázmin nevek szerepeltek az első három helyen.

Tünde

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.