185. oldal - Bezzeganya

Amikor valaki felveti a negyven feletti szülés témáját, garantáltan perceken belül szóba jön a kromoszómás rendellenességek gyakorisága is „egy bizonyos kor felett”.  A kromoszómás rendellenességek előfordulása egy görbén jól illusztrálható, és ez a görbe valamikor 30 és 40 év között elkezd felfelé ívelni. Hogy pontosan mikor lesz ez a felfelé ívelés fenyegető, azt nehéz meghatározni, részben mert minden kutatásokat összegző görbe kicsit más, részben mert mindenki máshogy definiálná azt, hogy „felvállalhatatlan kockázat”, vagy, hogy „meredek görbe”. Egy darabig „csak” kúszik felfelé, de annyi biztos, hogy 40 felett már rohamléptekben nő a kockázat évről évre. 40 évesen feleannyi eséllyel lesz a magzatnak kromoszómás rendellenessége (66-ból egyszer) mint 43 évesen (33-ból egyszer). Mivel én 42 évesen estem teherbe, ezzel az egésszel eléggé tisztában voltam. Továbbá, mivel elég jó vagyok matekból, azzal is, hogy az én esélyem arra, hogy a gyerek kromoszómák szempontjából teljesen rendben lesz, még mindig egészen jó, negyvenkétszer annyi, mint arra, hogy nem. (Ti vennétek egy lottószelvényt, ha 97,8 százalék eséllyel lehetne nyerni?)

Most megéri regisztrálni a Bezzeganya hírlevelére, hiszen a feliratkozók 500 forintos utalványt kapnak, melyet a Bezzeganya webshopban használhatnak fel.

Hogyan ne kapjak idegbajt a gyerekeimtől?

Élet egy finn óvodában, 1. rész

Csodálatos dolog, mikor egy új élet keletkezik. Csodálatos, hogy mi, nők átélhetjük ezt, testünkből táplálva majdan megszülető gyermekünket. A legcsodálatosabb dolog a világon. Tényleg. Kivéve az apró betűs részeket.

Az elmúlt hetekben azon gondolkoztam, mit szeretnék születésnapomra kapni, mire vágyom igazán. Minden alkalommal egy bájos macskapofa jelent meg lelki szemeim előtt, aki bújik, piszkál, hogy simogassam, dorombol-dagaszt és őszőrmesége bearanyozza napjaimat.

Én szülőotthonban születtem. A falusi unokatestvéreim pedig otthon, a „gólya néni” segítségével. Amikor gyerekek voltunk, mindig nagy tisztelettel köszöntöttük a „gólya nénit”, ha találkoztunk vele, és nem gondolkodtunk az összefüggésen a gólya hozta kisbabák és a „gólya néni” között. A bába néninek is minden találkozásnál volt néhány kedves szava az általa világra segített gyerekekhez. „De szép kislány lettél” – mondta például a kislányoknak, „Milyen derék legény lettél” – mondta a kisfiúknak, és a kedves szavak mellett megsimogatta a lányok haját, a fiúk fejére adott egy barackot. /A barack nem egy szem gyümölcs volt, hanem egy kézmozdulat: az összezárt kézfejét a fiúk feje búbjához érintette./ Szívesen találkoztunk a „gólya nénivel”, mert bár nem tudtuk pontosan, hogy miért, a találkozás mindig derűs volt, a bábaasszony büszkén nézett az általa világra segített gyerekekre. Kicsit irigyeltem az unokatestvéreimet azért, hogy nekik van „gólya nénijük.”

2013. augusztus 19. kb. 6 óra kitápászkodom az ágyból. A feleségem már fenn van, a kislányunk még talán alszik. Megkérdezem, hogy aludt. Egész éjszaka fájásai voltak, de nem túl erősek. Most is jönnek úgy kb. ötpercenként, csak nem tudta nézni, mert áramszünet volt, és az óra 12:00-t kijelezve villogott egész éjjel. A vérnyomásom megemelkedik, adrenalin, stb. és hasznos jótanácsokkal lepem meg feleségemet: nézd az órát a telefonon, gyorsan vegyél egy forró zuhanyt, anyukádékat hívjuk fel azonnal, jöjjenek vigyázni a nagyobbik lányra és irány a kórház.

Nagyobbik fiam 3,5 évesen került oviba, fél napra, mert itthon vagyok a 15 hónapossal még januárig. Egyrészt nagyon vártam már, hogy elkezdje, mert volt egy évet bölcsis (ahonnan kitették a tesó születése miatt) és igényelte a gyerektársaságot. A kistesó ezt nem nagyon elégítette ki. Nem magyarázom, miért. Még nem "nőttek össze", ahogy mondani szokás: nem igazán partnerek.

Erre a hétvégére őszies ízeket hoztam, szezonális hozzávalókból. Igyekeztem kedvezni mindenkinek, ezért olyan levest választottam, ami húsmentesen is készíthető, a főételnél pedig egy húsos és egy húsmentes receptet is közreadok.

Ősszel minden évben előkerül a vitamintéma. Ennek kapcsán megnéztük, milyen, gyerekeknek való multivitaminok vannak most a piacon, a termékeket ár szerint növekvő sorba rendeztük: a legolcsóbb 27 Ft-ba, a legdrágább adag pedig 122 Ft-ba kerül naponta egy négyéves gyereknek.

Mielőtt gyerekem született volna, teljesen másként képzeltem a kismamás létet, megingathatatlannak vélt elveim voltak, tisztán láttam mit hogyan fogok csinálni, hogyan fogok gyereket nevelni. Elég kritikus tudtam lenni kisgyerekes ismerőseimmel szemben. Határozott kép élt bennem, hogy milyen lehet otthon lenni egy vagy több kisgyerekkel. Mentségemre legyen mondva, hogy legtöbbször magamban ítélkeztem, nem szóltam be. Azt, hogy ki hogyan neveli a csemetéjét – bizonyos határok közt – már akkor is magánügynek gondoltam. Naiv agyamban csak elraktároztam mik azok, amit én tuti biztos nem teszek, vagy teljesen másként teszek. „Mit tudnak ők? Bezzeg majd, ha én…” …mert örök igazság, hogy a gyerekneveléshez mindenki ért, de leginkább az, akinek nincs gyereke.

Ha már úgyis van internet előfizetésed, miért is ne lehetne egy csomó hivatalos dolgot a neten intézni? Mostanában kevés szó esik az Ügyfélkapuról, pedig micsoda könnyebbség, ha nem kell postára menni, ügyfélfogadási időket nyomozni, irodák előtt parkolóhelyet vadászni, sorban állni, stb.

Hogy meséljek neked az elmúlt két évről? Kezdjem a babaillatú, ámde baromi fárasztó pár első hónappal? Vagy a születéseddel? Vagy onnan kezdjem a mesét, ahonnan az életemért küzdöttem?

A mostani, harmadik terhességem alatt folyamatosan úgy gondolok a terhestünetekre, mint egy pókerjáték lapjaira.  A dealer az 52 kártyát tartalmazó paklijából minden játékosnak ad ötöt, így kezdődik a játék. Egyes kártyák az asztalra kerülnek, és újabb lapokat kell húzni. És a végére minden lap elfogy. A terhesség alatt, úgy, mint a kártyajátékban, az emberek nem egyenlő eséllyel indulnak, szinte soha nem kapnak egyforma lapokat, az egész véletlenszerűnek tűnik, igazságtalannak. Nagyon sok minden múlik a szerencsén… és a terhes nők mégis próbálkoznak, hogy befolyásolják azt, többnyire sikertelenül, avagy annyi sikerrel, mint amikor a pókerjátékos kabalamacit visz magával. És gyakran mindenki más lapjai jobbnak tűnnek, messziről.

Adott egy 10 hetes fiúcska, aki minden reggel 6 és 8 óra között visít. Ez így önmagában nem hangzik nyilván annyira drámaian, a csecsemők ugye sírnak meg minden, ezt én is tudom, van egy óvodásom is. Szóval a szóban forgó kiscsíra amúgy sem egy borzasztóan nyugodt típus, többet üvölt, mint amennyit nem, de a fent említett időszakot kivéve nagyjából negyedóra alatt a legkétségbeesettebb sírásból is kikezelhető. De ebben a két órában semmi, de semmi nem használ.

Idén év elején változott a gyerekgondozási szabadságról visszatérők járulékkedvezményének rendszere. A korábbi START-kártyát (amely egy évre szólt, viszonylag jelentős járulékkedvezményt nyújtva kismamák, tartós munkanélküliek, nyugdíj előtt állók foglalkoztatásához) felváltotta egy általánosabb, spéci kártya nélküli kedvezmény, amely kisebb mértékben, de hosszabb periódusra ad járulékkedvezményt – nemcsak a gyerek első három évében történő foglalkoztatás esetében, hanem évekkel utána is. Magáról a kedvezményről itt és itt lehet olvasni, úgy tűnik, még mindig sokan nem ismerik.

Ráadásul a diploma után olyan munkahelyet találtam, ami egész embert kívánt. Napi 10-12 óra meló, sokszor enni se volt idő, teljesen kitöltötte az életemet, ez járt a fejemben, ezzel álmodtam. Pedig otthon egy olyan férfi várt, aki bármelyik pillanatban készen állt rá, hogy apává váljon. Tudom, hogy a legtöbb kapcsolatban ez fordítva történik, de itt én voltam a gyenge láncszem, aki vétózott, és várakozó álláspontra helyezkedett. Féltem az életre szóló felelősségtől, a saját alkalmatlanságomtól, az anyai ösztönök teljes hiányától, az önzőségemtől.

A Bezzeganya olvasóinak majdnem háromnegyede biztosan elutazott a nyáron, közel negyven százalék többször is elment nyaralni. Minden második ember belföldre készült, 18 százalék utazott külföldre, és a válaszadók egyharmada pedig belföldre is és külföldre is ment nyaralni. A legkedveltebb célpont a tengerpart, a legtöbben autóval utaztak és terveik szerint 200 ezer Ft-nál többet költöttek a nyaralásra. A nem utazók túlnyomó többsége pénzhiány miatt maradt itthon, vagy azért, mert terhes vagy túl pici a gyerek, derül ki a Bezzeganya és a Wizz Air közös kérdőívéből, melyben utazási szokásokról kérdeztünk. A kérdőívet több mint 800-an töltötték ki, a felmérés nem reprezentatív.

Az amerikai Luvs pelenkamárka nem a legnépszerűbb, vagy leggyakrabban használt a fogyasztók között, hanem harmadik a rangsorban. Kicsivel olcsóbb, mint a konkurens pelenkák, bár sokak szerint ugyanolyan jó. Viszont egy nemrégi piackutatási eredmény azt hozta, hogy a második és sokadik gyermekes anyukák sokkal nagyobb arányban választják, mint az elsőgyerekesek, akik a többet reklámozott, nagyobb választékban kapható, ám drágább márkákat veszik meg.

Szeretek szülni. Habár nehéz, és persze, hogy az ember aggódik előtte, hogy minden rendben lesz-e mégis az életem legszebb élményei. Lehet, hogy el vagyok varázsolva, mert itt szuszog mellettem egy csöpp kislány, aki rózsaszín szemüveget tart az orrom elé, még ha akadnak nehézségek is.

Mikor a legkisebb asztalt kapjátok az étteremben, de nem bánod. Mert annyira közel vagytok, hogy szinte összeér az arcotok. Pont ilyen volt. A gyerekek odahaza. A nagynéni már bizonyára befejezte az esti mesét és eloltotta a villanyt, talán még küzd a csibészekkel, hogy ne csináljanak extra műsort a rendkívüli helyzet örömére. De ez most nem érdekel. Ez benne a szép. Csak mi ketten vagyunk, a világ megszűnt körülöttünk.

A múlt heti poszt rekordmennyiségű kommentet és jobbnál-jobb ötleteket hozott, ezúton is köszönöm nektek. Többen felvetették, hogy szívesen olvasnának fasírtrecepteket.

Nagy boldogan jelentettük be a nagy hírt mindenkinek, és nem éppen azokat a reakciókat kaptuk, amikre vágytunk/vártunk. Apuka bátyja nem hogy nem örült és nem gratulált egy szem kisöccsének, még elértük azt is, hogy mondvacsinált ürügyekkel nem keres őt/minket és hoz fel 11 évvel ezelőtt történt sérelmeket. Mindemellett a dolog hátterében az áll, hogy párom bátyjának és barátnőjének nem jön össze a baba, és a drága barátnő féltékeny, hogy nekünk meg igen. Első kudarc, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni és nem foglalkozni vele. Mondjuk úgy, hogy inkább sajnáltam őt, hisz a féltékenység sok csúnya dolgot tud kihozni az emberből.

Többen kérdeztétek az előző posztomnál, hogy egy pánikbetegnek, hipochondernek, hogyan segít a családja. Ha megértő, elfogadó, akkor nagyon sokban. Ha hisztinek gondolja, akkor semmiben, sőt. Hozzáteszem, hogy édesapám is pánikbeteg, félévente visszük a sürgősségire szívinfarktus tünetével. Az is igaz, hogy 60 éves, tehát a rosszulléteket nem lehet hisztinek nézni, foglalkozni kell vele. Nála szóban sem kerülhet a megfelelő szakember keresése, a vörösborban bízik. Egy darabig. Sőt, a családunkban mindkét öcsém szenved vagy szenvedett pánik betegségben vagy valamilyen betegségfóbiában. Ezt a vonalat nézve, és alaposan utánajárva a gyerekem is örökölheti a hajlamot. Ezért fontos a gyermek, megértő, segítő, szerető nevelése, amit nem győzök hangsúlyozni.

A kislányom féléves, bal lábfeje sajnos egyáltalán nem úgy néz ki, mint a másik. Deformált. Szorongok. Egyoldali dongalábbal született, diagnózis: pes equinovarus, pontszám: 6, a  dongaláb mérési szempontja szerint a legsúlyosabb változat. A legmodernebb, Ponset-módszer szerinti kezelésen esett át, 4 hónapon át folyamatosan gipszelték, 5 hónaposan Achilles-hosszabbító műtéte volt (fél cm-es vágás).

Első körben kicsit összekaptam magam, eljutottam fodrászhoz és lerövidítettem a hajam annyira, hogyha hamarosan elkezd hullani, akkor ne őrüljek bele (annyira). Aztán felfrissítettem testápoló és sminkkészleteimet. Újra elkezdtem vitaminokat szedni. Elpakoltam a terhesruhákat, és az őszi ruhatárból már a normális méreteimet pakoltam elő. Nos, sokkot nem kaptam attól, hogy nem kényelmes a korábbi szoknyák többsége, ugyanis van mérlegem és tükröm is. Korábban is tisztában voltam vele, hogy ez így nem lesz jó. Azt ugyanis tudom, hogy hormonok és hónapok, de amikor a közvetlenül szülés után kialakult új értékekhez képest a súlyom lassan, de biztosan elindult felfele, akkor azért egyértelmű volt, hogy ez nem jó. Két hónapra viszont szükségem volt, hogy ezt mentálisan elfogadjam, és legyen energiám foglalkozni vele. Nincs szükségem már a megnövekedett szénhidrát mennyiségre, a csokoládéra, süteményekre pedig soha nem is lett volna, csak lelkileg. De ez egyre jobban zavart. Zavart a függőség, zavart a kontrollvesztett állapot,  aggódtam az egészségem miatt, és igen, nem tetszett, amit a tükörben láttam. Így aztán átverekedtem magam az első három cukormentes és kenyérmentes napon, aztán elővettem a futócipőmet is. A látványos eredményekhez persze sok időre és elszántságra lesz még szükség, de a közérzetem már most sokkal jobb. Mérhetetlenül jobb.

Szerintem minden terhes nő szeret úgy gondolni magára és az állapotára, hogy olyan különleges és csodálatos, mint egy hópihe.  Más, mint a többi. Amikor az ember elég sokáig beszélget egy terhes nővel, előbb-utóbb azt is megtudja, hogy az illető ezt mivel magyarázza: mert egyszer egy orvos azt mondta neki, hogy nem lehet majd gyereke, mert már elvetélt, nehezen esett teherbe, mert olyan könnyen esett teherbe pont jókor, és ez maga a csoda, vagy mert már nem is számított rá.  Ez egy rém aranyos és természetes dolog, és semmi baj nincsen vele. Én sem vagyok kivétel. Szerintem is az egész egy csoda. Akkor is, ha jelenleg több százmillió van belőlünk a földön (és ez csak az emberek, a többi emlősről ne is beszéljünk).

Napok óta egy anyuka fiához intézett levele kering az amerikai médiában. Szinte minden nagyobb blog megjelentette már arrafelé, és több nemzetközi újság is írt róla. Az anyuka, Michelle McLain egy reggelen a Facebookról tudta meg, hogy tini fia biszexuális. Zach a barátai unszolására coming out-olt a Facebookon, miután azok már jó ideje unszolták, hogy „essen már túl rajta”, hiszen mindenki úgyis tudja. Amikor Michelle reggel, munka előtt meglátta, hogy mi történt, úgy érezte, válaszolnia kell valahogyan, ezért hirtelen elhatározásból gyorsan kitett egy levelet fia szobájának ajtajára.  A levélben ez állt: