2013. 08. 18.
A barátnőm majdnem elájult, amikor megkaptam az epidurált
Mire ideért a barátnőm, már 12 perces fájásaim voltak: ezek már nem azok a „mindjárt megjön görcsök voltak”, hanem azok a „húúú, elég rendesen megjött” görcsök. Mivel én nem gondoltam, hogy ezek már fájások, mondtam Ildinek, hogy nézzük még meg a Dr. Csontot, de pillanatok alatt 10 percenként jöttek már a fájások, úgyhogy nem néztem végig. Szépen elindultunk, és még azért megálltunk az automatánál, hogy pénzt vegyünk le, hátha nem csak téves riasztás. Ahogy az Üllői útra értünk, már hétpercenként voltak görcsben a lábujjaim, és szorítottam a rinyavasat. Kórház, kapucsengő, 21.35, megint fájás.
A portás kérdezi: Mit akarunk? Már 5 perces fájások. Szépen felmásztam azon a végeláthatatlan lépcsőn, ami még jól is esett… Csengetés a szülőszobánál. Mosolygós arc betessékel, levetkőzök, felkúszok a vizsgálóra, addig a szülésznő bemutatkozik, és közli, hogy most megnézi, hogy tágulok-e, és hogy milyen a ctg. Vizsgálás közben, megjegyzi, hogy kicsikét szivárog a magzatvíz, és hogy ebből reggelre baba lesz. Bevallom, pánikba esem egy kicsit, mert azt hittem, hogy legalább egyszer el fogom játszani a téves riasztást, nem jött össze.
szülés