Csak most lehet megérteni, mit élhetett át Détár Enikő jó tíz hónapja, miért kellett pszichiátriára mennie. Ekkor gyászolta az édesanyját, s ekkor tudhatta meg azt is, hogy a férje mást szeret.
Nem sok hetven feletti nő engedhetne meg magának olyan vagány öltözetet, amilyenben Jane Fonda tette tiszteletét egy New York-i díjátadón. A színésznő elképesztően fiatalos külsejével még az ötveneseket is kenterbe veri.
Nem volt a legszerencsésebb választás testhez álló szűk farmerbe préselni a hátsóját Kim Kardashiannek, aki a kislánya születése óta még nem adta le a terhessége alatt felszedett kilókat.
Messze még az újév, de a naptár fotók elkészítésének már eljött az ideje. Fényképező gép elé álltak a legszebb Grid Girl-ök, vagyis azok a lányok, akik az autó-motor versenyeken a rajthelynél terelik el a technikára kiéhezett férfiak...
Bár sokáig irtózott attól, hogy a királyi család tagja legyen, Harry herceg kedvese, Cressida Bonas, úgy tűnik, beadta a derekát, és igent mondott Károly kisebbik fiának. A pár a jövő évben kel egybe, és állítólag már a gyermekvállaláson gondolkodnak.
Hét évvel azután, hogy az Esquire magazin először megválasztotta a világ legszexibb nőjének, Scarlett Johansson ismét a cím büszke tulajdonosa lett. Ez korábban még senkinek sem sikerült.
Horváth Éva megérett az anyaságra. A csinos műsorvezető sem a karrierjét, sem formás alakját nem sajnálná, ha megérkezne hozzá a gólya, akitől nem is egy, hanem egyszerre két gyereket kérne.
Irigylésre méltó tulajdonságot kapott a sorstól Erdélyi Mónika. A kétgyermekes anyukának mindkét lánya születése után tovább dúsult a keble. Így a korábban közepes mellméretű műsorvezető ma már a nagy mellű nők táborát erősíti.
Pár hónapos lángolás után hűvös viszonnyá változott a Jóban Rosszban producerének és színésznőjének kapcsolata. Szabó Zsófi a barátaival tölti szabad idejét ahelyett, hogy szerelmével, Grandéval lenne – csak nem szakítás előtt állnak?
Féléves hercehurcát zárt le Rékasi Károly beismerése: fiatal kolléganője miatt elhagyja feleségét. Détár Enikőnek nem maradt más, csak a kínzó fájdalom és a huszonnyolc együtt töltött év emléke.
Mégsem adja fel Völgyi Zsuzsi, hogy megtalálja élete szerelmét. A sok csalódás után Tamara győzte meg arról, hogy nem szabad abbahagyni az igaz szerelem keresését.
Rákosi Ancsinak és társainak igen kellemetlen élményekben volt részük az idei világszépe választáson. A lányok csomagjai elvesztek és elküldték őket a verseny eredeti helyszínéről is.
Ebben az évben az új versenyzők mellé új műsorstruktúra is dukál, ugyanis már nem csak szombaton, vasárnap is izgulhatunk a kedvenceinkért. Mostantól szombaton tudhatják meg a nézők, hogy döntött a zsűri.
Batánovics Lili szerint bele lehet szeretni Alföldi Róbertbe, Péterffy Lili szerint viszont félelmetes lehet a kívülállóknak a mentor. Eckert Anikó sokáig bele sem mert nézni a szemébe.
Korábbi otthonuk omladozik, életveszélyessé vált, ezért el kellett belőle bútorozniuk. Steiner Kristóf és párja, Matan novemberig egy ideiglenes szálláson húzza meg magát.
Egy gardróbból öltözködik Tatár Csilla és Görög Zita. A csinos tévéseket nem zavarja, hogy ugyanolyan ruhát viselnek, mindketten viccesnek találják a hasonló ízlést.
Két évig udvarolt a kitartó férfi, mire meghódította Osvárt Andrea szívét. A színésznő most még itthon dolgozik, ám nemsokára ismét Olaszországba utazik, ezzel próbára téve friss kapcsolatát.
Fürdőruhában domborított Molnár Anikó egy ducidivatshow-n. Az egykori valóságshow-szereplő egy moletteknek rendezett divatbemutatón mutogatta bájait. Jól érezte magát, nem érdekelte, lapos-e a hasa vagy sem.
Volt-e bugyi Tóth Gabin? Ezt találgatják az X-Faktor nézői, s ez a téma a világhálón is. A mentor ugyanis még saját vagány stílusához képest is merész szoknyákban engedte láttatni csodás lábát.
Hajdú Péter és Tornóczky Anita úgy érzi, hogy Dömsödi Gábor – némi pénz reményében – hátba támadta őket hamarosan megjelenő könyvében. A sértettek jogi lépéseket fontolgatnak.
Ijesztően le van soványodva Melanie Griffith és ettől az arca is egyre furcsább. Antonio Banderas 56 éves feleségének láthatóan nem tett jót a rengeteg plasztikázás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.