Mostoha körülmények fogadták a Miss World szépségverseny résztvevőit, mikor Baliról elüldözve, végül is megérkeztek Jakartába – árulta el a magyar résztvevő, Rákosi Annamária. – Egész egyszerűen nem voltak meg a poggyászaink, amelyekben mindenünk – a versenyhez szükséges ruhánk, kiegészítőnk – benne volt.
Aztán szerencsére előkerítették, de az egyik lánynak azóta sem találták meg a bőröndjét, így nem tudom, hogy sikerült-e időben hazajutnia – számolt be a Borsnak Ancsi, aki bár nem került be a legjobb 25-be, örült, hogy részt vehetett a versenyen. – Hatalmas élmény volt, bár alig aludtunk, úgyhogy most rám fér a pihenés. A párom várt a repülőtéren itthon, száz vörös rózsával, nagyon figyelmes volt – áradozott a magyar szépségkirálynő.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.