Bagi Iván évtizedekig nem tudta megemészteni, hogy anyja lemondott róla és intézetbe adta, de úgy érzi, elengedte haragját, és megbocsátott a mamának. Csak azt sajnálja, hogy mindezt már nem mondhatja el neki.
Imádja a havat és édesapja zongoráját, de majd az egész telet betegen töltötte Dobó Kata kislánya, Szofi. A gyerek kétéves, színésznő édesanyja pedig még mindig vezeti kismamablogját, ahol beszámol az anyaság örömteli és árnyoldalairól is.
Stohl András lányának, Lucának nincs szüksége hátszélre ahhoz, hogy érvényesüljön a színpadon. Lapunknak elmondta: nem tagadja meg édesapját, de a saját lábán szeretne megállni.
Az olvasókat követően már a hatóságok is bedőltek Szalai Vivien új könyvének. A Keleti Györgyiről szóló műben szereplő kitalált személy után indítottak nyomozást a zsaruk.
Szikora Robi személyiségét egy ismeretlen lopta el a közösségi oldalon. A szélhámos annyira jól másolt, hogy amikor az ál-Szikora öngyilkossággal fenyegetett, azt a híresség ismerősei is elhitték.
Összecsomagolt, és közös kislányukkal együtt elköltözött szerelme Berki Krisztiántól. Egy titokzatos harmadik állt közéjük, és erről Pamelának fényképes bizonyítéka is van.
Woody Allen egy újságírón és ügyvédjén keresztül is reagált nevelt lánya, Dylan Farrow vádjaira, aki vasárnap a New York Times hasábjain egészen pontosan leírta, hogy a rendező hogyan vitte fel a padlásra és erőszakolta őt meg.
Az Éjjel-nappal Budapest rosszfiújára, Kristófra sokan gondolhatnak úgy, mint csajozógépre, aki az utóbbi időben úgy váltogatta barátnőit, mint más az alsóneműjét. Pedig ez nem volt mindig így: vele is megtörtént már, hogy megkopott...
Egy gyönyörű nő költözött Gombos Edináék otthonába, aki nem más, mint sógornője. Alberto húga karácsonykor érkezett, és modellként szeretne hazánkban szerencsét próbálni. A műsorvezető örömmel segíti.
Egy friss kapcsolat összes jegyét magán viselte Nyári Diána és Tóth Marci szombat éjszakai viselkedése. A Barátok közt Hannája és az X-Faktor énekese minden alkalmat megragadtak, hogy forró csókot válthassanak.
Benkő Dániel a Gangnam Style-nál is nagyobb méretű világhisztériát akar generálni új dalával. A brutális hangzású szám már elkészült, a hozzá illő koreográfia még formálódik.
Csalódottságánál is nagyobb volt VV Laci dühe, amit azoktól a vádaktól érzett, amelyek idekint fogadták. A villa nagy öregje szerint nem ő bántotta a volt feleségét, hanem éppen fordítva, a nő okozott maradandó sebet a karján.
Két férfi epekedett egyszerre Tóth Gabiért a Story-gálán. Az énekesnő exe, Rasztovics Dávid áhítattal figyelte egykori szerelmét, aki inkább jelenlegi párjával, Markó Robival érezte jól magát.
Az iskolások egészséges étkeztetésének élharcosa lett Törökbálinton Hajdú Péter. Küzdelme szembefordította a helyi polgármesterrel, és gyermekeinek is egy másik településen keres iskolát.
Egy elszánt fiatal férfi felmászott az énekesnőhöz londoni koncertje közepén. A híresség jól kezelte a helyzetet, elbeszégetett a sráccal, míg meg nem jelentek a biztonságiak.
Hollywoodot sokkolta Philip Seymour Hoffman halála. Az Oscar-díjas színészt fecskendővel a karjában találták meg New York-i lakásában, a hírek szerint magánéleti okokból adagolta túl magát.
Medveczky Ilona jót szórakozik rajta, Puskás Peti általa találta meg szerelmét, Csobot Adél azonban kizárólag az élő randi varázsában hisz. Párkeresés az interneten pro és kontra.
Tolvai Reni férfiasan mulatott, Sarka Kata menyaszonynak öltözött, Krasznai Tünde pedig megtiszteltetésnek érezte, hogy jelen lehet. Ruhák és vélemények a 2014-es Story Gáláról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.