Bánatát írta ki magából Rippel Feri exe, Vivien

rákbetegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 05. 12:45
Könyvet írt az elmúlt évek megpróbáltatásairól Rippel Feri válófélben lévő neje, Simó Vivien.
Bors

A mindig mosolygó, életvidám hölgynél évekkel ezelőtt diagnosztizáltak rákot, melynek következtében a petefészkét is eltávolították. Hosszú kemoterápiás kezelések és öt tünetmentes év után a napokban egészségesnek nyilvánították.

A még mindig csak huszonnyolc éves Vivien egy orvosi bravúrnak köszönhetően anya lett, de házassága zátonyra futott. Most, mondhatni, könyvbe fojtotta bánatát, amellyel úgy érzi, sikerült pontot tennie a múltra.

– Ez egy romantikus, igaz történet, ami segítség lehet a hozzám hasonló cipőben járóknak. Nem botránykönyv, de őszintén elolvashatják benne, hogyan küzdöttünk Ferivel a rák ellen és azt is, hogyan romlott meg a kapcsolatunk – árulta el Vivi, aki a Rák Ellen, Az Emberért, A Holnapért elnevezésű Társadalmi Alapítvánnyal karöltve alkotta meg a könyvet.

– Feri már olvasta a művet és tetszett neki. A gyerek miatt természetesen jóban vagyunk, és már mindkettőnknek van új párja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.