Simony Diamond a pornóműfaj egyik legismertebb magyar sztárja, férfiak tízezrei bomlanak érte a világ minden tájáról. Most azonban ő írt rajongással egy férfiről, aki nem más, mint Gyurcsány Ferenc.
Dosztojevszkijt olvas és színitanodába jár Krasznai Tünde. Amatőr társulatnál tanulja a színészmesterséget, hogy tavasszal Brigitte Bardot bőrébe bújhasson.
Krasznai Tünde egy szál lenge nyári ruhában – alatta fehérnemű nélkül – dajdajozott néhány másik lakóval a társasház udvarán, ahol lakik – írja a Blikk az egyik szomszédra hivatkozva.
Fellépéseit lemondták, párkapcsolata megromlott, lelkileg is padlóra került Krasznai Tünde. Legalábbis ez olvasható abban a keresetlevélben, amely az internetre került. A pornófilmjét piacra dobó cégtől ötmilliót követel.
Kikezdte a Celeb vagyok, ments ki innen! táborlakóinak idegrendszerét Krasznai Tünde különcködése. Az énekesnőt emiatt ki is közösítették a többiek, menedzsere szerint Tündének most át kell lépnie a határait.
A műfajban egyedüli magyarként maradandót alkotó, természetes mellű Michelle Wild, vagy a Facebook-függő Aleska Diamond? Netán a szavazófülkénél is bikiniben pózóló Kelemen Anna? De még az is lehet, hogy Krasznai Tünde! Szavazzon!
Akkor áll talpra Krasznai Tünde, amikor már karrierje végéről cikkeznek? Az énekesnő önbizalmat sugároz: sikeres egy színdarabban, a nézők állva tapsolják vissza, ő pedig – talán most először – rendszert vitt az életébe.
A szervezők szerint még sosem voltak olyan kevesen a New Orleans Clubban, mint péntek este, amikor Krasznai Tünde adta első önálló koncertjét. Az aranytorkú énekesnőt egykori mentora nem, de Londonban élő korábbi szerelme meghallgatta.
Krasznai Tünde dobta fel hangulatot egy hazai sebészkongresszuson. Az énekesnő a Borsnak elmondta, a dokik imádják a hangját, ő pedig rendkívül büszke arra, hogy részese lehetett a rendezvénynek.
Nem tudta a szövegét, és ingyenpiát követelt Krasznai Tünde egy hétvégi eseményén – állítja a duciszépségverseny szervezője. Az x-faktoros viszont teljesen másként emlékszik a történtekre. Nem érti, miért vádolják hazugsággal.
Koncert előtt és után is iszogat Krasznai Tünde, s úgy tűnik, erős önbizalomhiánnyal küzd. Mi segítene rajta? Az énekesnő azt mondja, nincs baj, csak zenére van szüksége.
Úgy látszik, nincs könnyű dolga annak, aki el akarja csábítani Krasznai Tündét. Az énekesnő most semmiképpen nem szeretne kapcsolatot, még az izmos férfitestek látványa is hidegen hagyja.
Bankók a cicifixben? Miért ne? Krasznai Tündét ez nem feszélyezi, s az sem, ha oda kell nyúlnia, ha fizet. Az énekesnő nem csak ezzel hívta fel magára a figyelmet egy partin…
Akik azt hitték, már mindent tudunk Krasznai Tündéről, meglepődhetnek: az x-faktoros lány felolvasóestre jár. Sőt, maga is tollat ragadott, papírra vetette egy erotikus, ám fájó élményét.
Tündét az X-Faktor mentette meg önmagától. Az énekesnő a Borsnak elárulta, hogy depresszióra hajlamos, önpusztító személyiség, aki, ha lelkileg mélyre kerül, nehezen mászik ki a gödörből...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.