Angelina Jolie és Brad Pitt jelenleg az Egyesült Államok és Málta között ingázik, de idejük nagy részét az európai szigeten töltik, ahol egyszerre ünneplik mézesheteiket és forgatják új, By The Sea című filmjüket. A Mirror értesülései szerint Jolie egy különleges ajándékkal lepte meg férjét, melyet Máltán szerzett be: egy 1952-ben készült, igazi ritkaságnak számító Patek Philippe karórával. Egy helyi ékszerész, George Farrugia nyilatkozott is a vásárlásról.
– Én gravíroztam rá az óra hátlapjára, hogy Nessától Rolynak, ugyanis a filmjükben erre a névre hallgatnak. Nagyon értékes az óra, 3 millió dollárt, azaz 735 millió forintot érhet, de egyáltalán nem voltam ideges a gravírozás miatt, hiszen tudtam, hogy tökéletesen meg fogom tudni csinálni, pont úgy, ahogy Angelina szerette volna – mesélte a lapnak Farrugia.
Jolie és Pitt még jó ideig Máltán lesz, hiszen a tervek szerint a színésznő által rendezett film legtöbb jelenetét itt fogják felvenni. Ne lepődjünk meg, ha idővel Pitt viszonozni fogja neje kedves gesztusát és valami különleges meglepetéssel áll majd elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.