Viselkedésünket általában tudattalanul irányítják érzelmeink. Lényeges dolog, hogy mennyiben vagyunk képesek magunkat, viselkedésünket kívülről szemlélni, és így változni aszerint, hogy mi is a célunk.
Valami újdonságot szeretnénk? Szívesen felfrissítenénk néhány érdekes pózzal a szexuális életünket? Ne hagyjuk ki a térdelős pozitúrát. Még meg is nevettet majd.
Mándoki László 22 éves volt, amikor a kommunista rezsim elnyomása elől Németországba szökött. A legendás zenész nehéz szívvel hagyta el hazáját, hiszen éppen szerelmes volt.
Szívszaggató drámának lehettek szemtanúi, akik csütörtök délután a Lőrinc Center környékén jártak. Egy 65 éves, zokogó férfi a legjobb barátjától, Tippmixtől, a disznótól búcsúzott, mielőtt az állatot betették egy furgonba,...
Minden vég egyben kezdet is, mondják a bölcsek. Kicsit nehéz ezt elhinni, ha a kapcsolatokról van szó. Mit kell tenned, hogy újra magabiztosnak érezd magad?
J-Lo bár mindent megtett, hogy megmentse a kapcsolatát Alex Rodriguezzel, végül a szakítás mellett döntöttek. A színész-énekesnőnek úgy fest, nincs szerencséje a szerelemben, a legtöbb férfi megcsalta.
Bármilyen jól működik egy párkapcsolat, előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amelyek hatására megbillen a korábbi jól kialakított egyensúly, és a pár harmóniája felbomlik
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.