Születésnapját ünnepli Szorcsik Viki. A gyönyörű színésznő a Borsnak elárulta: remekül van. Rengetegen felköszöntötték, az ünneplés általában nála egy hétig tart, így aki eddig lemaradt, az sincs elkésve. Ilyenkor sokan gondolnak rá, és ez neki minden ajándéknál többet ér. A szülei már a hétvégén meglátogatták, barátnője pedig a kedvencével, sajttortával kedveskedett neki. De vajon a párja mivel lepte meg?
A Bors kérdésére a színésznő elárulta, a sajtóban elterjedt hírekkel ellentétben Csutival nem ért véget a kapcsolata. A párosról még augusztus végén röppentek fel az első pletykák. Akkor az a hír járta: egy tévéműsor forgatása közben kerültek közel egymáshoz. Noha a kapcsolatot eddig egyikőjük sem erősítette meg, pár hete már nem igazán titkolóztak: egy helyről, Bécsből posztolt Szorcsik Viki és Szabó András, igaz, külön-külön. Néhány nappal ezelőtt azonban újabb hírek reppentek fel, miszerint Viki ismét szingli. Most a Borsnak megerősítette: ez nem igaz, Csutival még mindig együtt vannak. Sőt, azt is elárulta, milyen szinten áll a kapcsolatuk.
Ismerkedünk továbbra is. Engem erről nem kérdezett meg senki, ahogy arról sem, igaz-e, hogy együtt vagyunk.
Ami nem baj, mert a magánéletem igazából csak rám tartozik. Őszinte ember vagyok, a kapcsolatunkat nem titkoltam soha, megjelentünk már együtt is, de nem tartom elsődlegesnek, hogy ezzel szerepeljek a sajtóban, azt inkább meghagyom másnak. Nem szeretek kapkodni, soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő – fogalmazott a színésznő a Borsnak.
Viki azt is felfedte: a TV2 Farm VIP műsorának forgatásán ismerkedtek meg, és rögtön kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük Andrással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.