Rengeteget fogyott Hódi Pamela az újrainduló Nyerő Páros forgatásainak kezdetére. Már azt is tudni, kik lesznek az RTL műsorának legújabb szereplői, amiben az ország Nyerő Párosa címért indul a harc – és nem túlzunk, az előző évadok után most is kőkemény vitáktól lesz hangos a versenyzők élete. A beharangozó videókból például kiderült az is, mi az a testrész, amivel Hódi Pamela, férje szerint a leginkább elégedett – ezt persze hitetlenkedő grimasszal köszöni meg az influenszer.
„Hát szerintem a cicijét most főleg.. hát most lett megcsináltatva”
– mondta az egyik játék közben Tóth Bence, egykori labdarúgó, de Pamela arcát elnézve ezt nem igazán szerette volna megosztani a nagyközönséggel.
A páros nagyon izgult a műsor miatt, állításuk szerint, ha véletlen lemaradtak egy korábbi részről, mindenképp visszanézték - árulták el a Fókusznak. Pamela szerint ráadásul nagyon izgalmas, hogy ebben a műsorban kivillan a valós személyisége mindenkinek. Bence pedig nagyon rossz vesztes saját elmondása alapján, úgyhogy mindenképp nyerni akarnak.
Ebben Détár Enikő is egyetértett velük, aki egyenesen "karmagyorsító" – vagyis nem lehet elrejteni semmit se a játék során, éppen ezért ők éjszakákon át gondolkodtak, elvállalják-e a műsort.
Pameláék legnagyobb vetélytársa pedig úgy tűnik – legalábbis ami a hangos vitákat illeti – Megyeri Csilla és párja, illetve Muri Enikő és szerelme lesznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.