Boldogság

64 évesen újra rátalált a szerelem Gergely Róbertre

Bors

Létrehozva: 2022.09.22.

Négy évvel a válás után végre nem magányos Gergely Róbert.

2018-ben tíz év együtt töltött idő és három évnyi házasság után vált el Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea. A mindenki által jól ismert nagysikerű Emanuelle című dal előadója bár nem szeret a magánéletéről beszélni, most elárulta, Ámor nyila eltalálta a szívét.

A szerelem nyilván nem könnyű kérdés. Amíg fiatalabb voltam, nyíltan beszéltem a szerelmi életemről, megtapasztaltam ennek a jó és a rossz oldalát egyaránt.

Manapság igyekszem az életem ezen területét magamnak megőrizni. Magunknak, hiszen talán annyit elárulthatok, nem magányos miszter Emanuelle – ha már így tette fel a kérdést. Érik ez a kapcsolat, napról napra jobban ismerjük meg egymás lelkét, gondolatait. Nem rohanunk, nem kapkodunk, igyekszünk kiélvezni minden pillanatot, amit együtt töltünk – mesélte a Star magazin érdeklődésére.

Gergely Róbert
Jövőre nyugdíjas lesz, de még nem készül a visszavonulásra. Fotó: TV2

A kilencvenes évek magyar álomférfija hamarosan nyugdíjas korba lép, de még nem készül a visszavonulásra, sőt, tele van tervekkel.

Amíg tudok értéket, szeretetet és jó érzést adni a rajongóimnak, akikkel a hosszú évek alatt szinte már barátsággá szelídült a kapcsolatunk, addig teszem a dolgom – mondta.

Jövő január 21-től valóban hivatalosan is ingyen utazhatok belföldön!

Viccet félretéve, úgy próbálom tudomásul venni és alkalmazni az életemben a nyugdíjas korszakot, hogy Besenczi Árpád barátom, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója meghívott egy zenés darab főszerepére, melynek címe, Tanulmány a nőkről. Árpi úgy véli, a tapasztalatom, az életem és a munkásságom mind-mind predesztinál engem az előadás főszerepére. Továbbá a saját színházamban, a Gergely Theáterben is várhatók újdonságok. 2023-ban lesz Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója: színházunk A helység kalapácsa színházi feldolgozásával szeretne fejet hajtani a nemzet költőjének nagysága előtt, amolyan zenés, vásári komédiázós stílusban. A darab betétdalait Szolnoki Péter barátom komponálta. A nyugdíjazásomat mindemellett modern trubadúrként is szeretném megünnepelni a vadonatúj önálló estemmel: A trubadúr bemutatóját a hatvanötödik születésnapomra tervezem időzíteni – árulta el a színművész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora