Az énekes házaspár a hírek szerint nem tudta megszeretni azt az otthont, amelyet a Korda-villából való kiköltözésük után választottak maguknak. Korda György és Balázs Klári már át is hurcolkodtak az új otthonukba, amit viszont az első pillanattól kezdve imádnak.
A fitneszguru a legutóbbi sztrókja után még mindig nem tudja tökéletesen használni a jobb kézfejét és az ujjait, de most felcsillant a remény, hogy van megoldás a problémájára. Schobert Norbi a legidősebb fiától egy olyan robotkezet kapott, amelyik segítségével edzésben tudja tartani a végtagját, amivel máris egyre ügyesebben fog.
Az 50 éves színésznő mindig is a méltóságteljes öregedés pártján állt. Most azonban Drew Barrymore végre felfedte, hogy milyen plasztikai műtéten esett át.
Több mint 10 milliós nézettség, 15 rangos szakmai díj, több tízezer adó 1% felajánló, és ami a legfontosabb, megmentett emberéletek – csak néhány eredmény, amely az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Csuja Imre, jószolgálati nagykövet közös munkáját dicséri. A népszerű színművész immár 10 éve segíti a mentők munkáját az újraélesztési tudás terjesztésében, az adománygyűjtésben és az adó 1%-os kampányokban.
Egészen elképesztő ötletei vannak, ha tréfáról van szó, de ő is volt már céltáblája a szívatásnak. Sárközi Ákos szereti a humort, de elárulta, hol van nála a határ.
Az újdonsült anyuka nem aggódik amiatt, ha kutyái gyermeke közelében vannak. Tornóczky Anita szerint nagyon sok párhuzam van az ebek és a porontyok között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.