Könyörögve kéri Jennifer Aniston volt párját, Brad Pittet, hogy ne vegye feleségül Jolie-t. A szőkeség ezúttal nem utódját, hanem a kötöttségeket kifogásolja.
Balogh Edinát másfél héttel az eljegyzése után mindenki az esküvő napjáról faggatja, de ő még nem szeretné siettetni a dolgot. Ám egy jóslat szerint nem ártana mielőbb megtartani a lagzit.
Rendszeresen gyógytornázik, de továbbra is munkaképtelen Stohl András áldozata. Pali bácsi még mindig nem kapott egy fillért sem Bucitól, aki meg sem látogatta, pedig húsz percre lakik tőle.
David Duchovnyt zavarta, hogy kizárólag az X-akták Mulder ügynökével azonosították, csak a Kaliforgia című szériával tört ki a skatulyából. A negyedik részében szakmai válságáról olvashatnak.
Újabb tetoválás díszíti Király L. Norbi testét. Az X-Faktor felfedezettje ezúttal a nyakára varratott feliratot, és tervei szerint nem utoljára járt „bőrdíszművesnél”.
Az erdélyi kiscsillag szülei hatalmas áldozatot hoznak fiukért: mindent felégettek maguk mögött, hogy Attila karrierjét egyengessék. Magyarországra költöztek szerencsét próbálni.
Ismét nősülésre adta a fejét Klapka György, aki huszonkét év után vezeti oltár elé kedvesét. A vállalkozó azért veszi el Máriát, hogy a halála után őt is a jogos örökösök között tudja
A magyar köztársasági elnökhöz, Schmitt Pálhoz hasonlóan a leendő cambridge-i hercegnőről, Kate Middletonról is kiderült, nem a helyesírás a legerősebb pontja.
A Mizu interneten már nyolcmillió letöltésnél tart, és több egyedi feldolgozás is felbukkant. Ebbe a sorba állt be Roberto, a mulatós masszőr, aki a lakodalmas műfajhoz igazította a nótát.
Pataky Attila színészként is megmutatja tehetségét rajongóinak. Igaz, az Edda frontemberének nem kellett átalakulnia, saját magát alakítja a Jóban Rosszban című sorozatban.
A vadóc amerikai énekesnő június 25-én lép fel Budapesten, ő lesz az idei T-Mobile Kapcsolat koncert külföldi sztárvendége. Turnémenedzsere elárulta, mik a legkülönösebb kívánságok Ke$ha listáján.
Akcióthriller terén nehéz újat alkotni, a Hanna – Gyilkos természet mégsem sémákkal dolgozik. Csavaros és brutális film, lenyűgöző színészi alakításokkal.
Két fronton is derekasan helytáll Britney Spears. A pop hercegnője éjszakánként új, Femme Fatale című turnéjával járja az Egyesült Államokat, a nappalt pedig már gyermekeivel tölti.
Három perc alatt, császármetszéssel születtek meg Heather Carrol hatos ikrei szombat reggel az egyesült államokbeli Birminghamben. Az édesanya és a csecsemők mindannyian jól vannak.
David Duchovnyt zavarta, hogy kizárólag az X-akták Mulder ügynökével azonosították, csak a Kaliforgia című sorozatával tört ki a skatulyából. A harmadik rész nagy dobásáról szól.
Különös feladatot vállalt el Iszak Eszter. A szép műsorvezető egy külföldi pszichothrillerben játszik főszerepet, ami nem mellőzi a lenge öltözetű, erotikától fűtött jeleneteket sem.
A Csillag születik táncosa végre megvalósította élete álmát, létrehozta saját tánciskoláját. Útját szponzorok egyengetik, ő maga pedig igazgatóként irányíthatja a művészeti intézményt.
Hollywoodi bírósági krimihez hasonlított Stohl András ügyének tegnapi tárgyalása: riporterek, tévéstábok, sztárok a padsorokban, jogi csavarok és feszültség. Csak a megnyugtató vég maradt el. A színész mehet nyaralni, szeptemberig süttetheti a hasát.
A hétvégi botrányos belgrádi fellépés után Amy Winehouse menedzsmentje úgy döntött, hogy lemondja az idei összes lekötött koncertjét, így a szigetes fellépését is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.