Leleplezték a zenei élet egyik legnagyobb átverését. Aimi Egucsiért rengeteg fiatal rajongott Japánban, de csalódniuk kellett, hiszen kiderült: az énekesnő valójában nem létezik. A virtuális sztárt számítógépes szakemberek kreálták.
Kovács Áron nyelvbotlásból káromkodott az MTV műsorában, ami után a társműsorvezető, Görög Zita kizökkent az adásmenetből, így menesztették. Kovács sajnálja a történteket.
László Attila hiába nyerte meg a Csillag születiket, fél a mai Kapcsolat koncerttől, mert míg Erdélyben rajonganak érte, most elsôsorban Kesha miatt érkezik a közönség.
Sírva búcsúzott a Mokkától Liptai Claudia. A műsorvezető fáradtságra hivatkozva vált meg ugyan a műsortól, de a hírek szerint nem fog tétlenkedni: vállalkozásba fekteti pénzét.
Vadon Jani magányos kocogásából több száz résztvevős örömfutás lett. A Morning Show műsorvezetője elhatározta, hogy ha már pénteken a Víz, Zene, Virág Fesztiválról ébresztik a hallgatókat, körbefutja a tatai Öreg-tavat.
Hajas László nem adja föl könnyen: szeptemberben ismét harcba száll a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán. A fodrász elhatározta, hogy megnyeri az idei versenyt, átértékelte eddigi teljesítményét, ezért másképp, máshol, más...
Soma mamagésa zánkai önismereti táborában a Pinaforradalom című írás ajánlott olvasmány, a táborlakók pedig olyasmit is megtesznek, amit a lelki vezetőjük nélkül sosem mernének.
Válásból még soha senki nem tett szert akkora vagyonra, mint Patricia Kluge húsz éve. Az asszony azonban annyira pazarolt, hogy mára koldusbotra jutott.
A négynapos Szentiváni Fesztiválon a szokásos turnézó zenekarok mellett SP is fellép. Éder Krisztián személyisége kezdetben megosztotta a közönséget, ám mára sokat változott a megítélése.
Néhány héttel azután, hogy Elisabetta Canalis elhintette, az sem kizárt, hogy George Clooney mégis feleségül veszi, a pár szakított. Barátaik szerint Clooney változatlanul nem akar nősülni.
Ma már Magyarországon töltik mindennapjaikat, mégis kerülik a nyilvánosságot Marsi Anikóék. Sokan várják a pár visszatérését a képernyőre, de hiába reménykednek, végleg visszavonultak.
Mindig zavarta, hogy azonosították az X-akták Mulder ügynökével, de csak mostanában sikerült kitörnie a szerepből. Sorozatunk utolsó részében szexfüggőségéről olvashatnak.
A Csillag születikben feltűnt táncoslány súlyos beteg, de szerencséjére egy neves szívsebész a rajongója lett, s felajánlotta, hogy megoperálja. Gomes élni akar a lehetőséggel, de csak akkor fekszik kés alá, ha már beindította a tánciskoláját.
A vagány énekesnőnek védjegyévé vált a szexi forrónadrág, de a TV2 partiján még fokozni tudta a hatást: melltartó nélkül viselt bő blúza semmi teret nem adott a képzelődésnek.
Feljelentette a brit X-Faktor zsűritagját, Louis Walsh-t egy családapa, aki azt állítja, hogy a celeb egy dublini éjszakai bár mosdójában fogdosta őt. A tehetségkutató legrégebbi zsűritagja visszautasítja a vádakat.
LENYÛGÖZÕ - Harminckét évvel a Pink Floyd legendássá vált lemeze, a The Wall után, a zenekar alapítója, Roger Waters ismét színpadra vitte a tematikus művet.
Tom Hanks az Univision keddi spanyol nyelvű adásában népszerűsítette az új filmjét, a Larry Crowne című mozit. A színész táncolva és énekelve vett részt az időjárás-jelentésben Chiquinquira Delgado műsorvezetővel.
Barátain és kollégáin kívül kevesen tudják csak Bozsek Márkról, hogy a Barátok közt mellett van még egy fontos szenvedélye, ami a sorozat munkálatai mellett szinte minden maradék szabadidejét kitölti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.