Tinilányok milliói rajonganak érte, Ashton Kutchert azonban ez hidegen hagyja, mert többre vágyik a szépfiú szerepénél. Sorozatunk harmadik részében karrierje kezdetéről olvashatnak.
Özönlenek a felkérések és a táncolni vágyó fiatalok Gomeshez, aki ezzel a Csillag születik legnagyobb nyertesévé vált. A táncos végre pénzre válthatja kivételes tehetségét.
Menedzsmentje elérhetetlenné tette az interneten Tóth Gabi videoklipjét, amelyet a Karmatronic DJ párosával forgatott. Az a hír kelt szárnyra, hogy a pikáns képsort Gabi főnökei túl szexinek találták.
A Nagy Duett zsűriszékéből A szépségkirálynő című műsor bírái közé ül át Kasza Tibor. Sőt ő lesz a produkció hivatalos fotósa is. Mindvégig ott lesz a lányokkal, és legjobb tudása szerint próbál segíteni.
Találkozót szerveztek Lady GaGa legfanatikusabb rajongói, akik mesterüknek tekintik az énekesnőt. A bizarr figurák némelyike állítja: GaGa példájából merít erőt az élethez.
Az X-Faktor sikere a mentorokon is múlik, jól tudja ezt az RTL Klub is. Így az ősszel induló szériában nem változtat a zsűri összetételén. Újra Keresztes, Geszti, Malek és Feró mentorál.
Mióta Kristóf megnyerte a 12,5 millió forintot az Éden Hotel játékában, kap hideget- meleget. De lepereg róla a kritika, s tegnap internetező olvasóink kérdéseire is végtelen nyugalommal válaszolt.
Katalin hercegnő imádja Amerikát, ezért arra kéri Vilmos herceget, hogy vegyenek egy villát Beverly Hillsben is. Szokatlan kívánsága a palotában felháborodást keltett.
Tinilányok milliói rajonganak érte, Ashton Kutchert azonban ez hidegen hagyja, többre vágyik a szépfiú szerepnél. Sorozatunk második részében vad bulizásairól olvashatnak.
Megviselte, hogy nem ő nyerte A Nagy Duettet, s a műsor zárópartiján is mindent megtett, hogy szerepeljen. Bereczki Zoltán viselkedését a Morning Show-ban is terítékre vették a műsorvezetők.
Olga nem sokáig szomorkodott amiatt, hogy nem ismerheti meg Alekosszal a szerelmet a legfölsőbb szinteken. A hoppon maradt arajelölt a show vasárnap esti adása után még úgy érezte, képtelen lemondani az okostojásról, de másnapra szétfoszlottak...
Befolyásos üzletember kerülgeti Szabó Zsófit. A szőke színésznő a szintén napi sorozatból ismert Balogh Edina volt kedvesével, Mártha Imrével randizgat.
Csak kukkolónak becézik az angliai Longleat Safari Park dolgozói azt a kíváncsi kis szurikátát, amely szinte minden hölgylátogatónak a szoknyája alá néz. Imádja a jó lábakat, állítólag kedvencei a festett körmű, miniruhás csajok.
Lélegzetelállító produkcióval kezdte turnéját a tizenhat év után újra összeállt Take That. Az első koncerten 54 ezer rajongó tombolt a zsúfolásig telt stadionban.
Lady GaGa fellendítette a brit bébiételpiacot. Amióta az énekesnő azt nyilatkozta, hogy Goo nevű, speciális diétájának a turmixolt bolognai és marhahúsos babpüré, valamint a pépesített zabkása a legfontosabb összetevője, azóta Angliában...
Tangótáncosokra és capoierásokra cserélte zongoráját Széles Iza. A Megasztár 3 perui származású énekesnője télen elegáns bárokban lépett fel, nyárra azonban egész más műsorral készül.
Nem fog az idő az Egri csillagok legendás Jumurdzsákján. Szombat este ünnepelték a Vígszínházban Bárdy György 90. születésnapját, de a színész akár húsz évet is letagadhatna.
Tinilányok milliói rajonganak érte, Ashton Kutchert azonban ez hidegen hagyja, többre vágyik a szépfiú szerepnél. Sorozatunk első részéből kiderül: tiniként nem volt sikere a lányoknál.
Szíj Melinda mindig élőben énekel, mégis csak havonta egyszer hívják fellépni. A média világát maga mögött hagyó asszony belátta: szüksége lenne egy menedzserre.
Vakmerő mutatványra vállalkozott Gyebnár Csekka barátja: harminc méterről ugrott le. A Barátok közt sztárjai nem követték a példáját, szerződésük tiltja, hogy veszélyeztessék testi épségüket.
Azt hitte a ValóVilág rossz kislánya, hogy a műsor után egyenes útja lesz a sikerhez. Tévedett, az élete romokban hever, mamája anyagi támogatására szorul.
Két éve, a brit X-Faktorban tűnt fel először az ikerduó, a Jedward, az Eurovíziós Dalfesztivál pedig meghozta számukra a világsikert, még Barack Obamával is találkoztak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.