Egy névrokona aktfotói miatt változtatta meg a családnevét Száraz Szandra. Ám A Szépségkirálynő döntősének egy másik aktmodell neve tetszett meg, így már Szentiványi Szandraként vonul a kifutóra.
Hamar kiesett a Való- Világ 4-ből, mégis a győzelem receptjét árulja VV Olivér. Könyvében leírja, miként lehet megnyerni a valóságshow- t, s reméli, a negyvenezer új játékosjelölt megveszi majd.
Két bemutatóval és hét továbbjátszott szereppel lép színpadra ősztől Stohl – ha szabadlábon lesz. A kollégák és a vezetők olyannyira bíznak a visszatérésben, hogy nem kértek fel helyettesítőt.
Elhízott lányból lett szépségkirálynő-jelölt Tóth Ildikó. A korábban pajzsmirigyproblémával küzdő lány sírva fakadt, ha modelleket látott a tévében. Végül erőt vett magán, és lefogyott.
Magazinok állandó szereplője a monacói uralkodócsalád feje, aki 53 évesen áll először oltár elé. Sorozatunk első részéből kiderül: miért volt számára terhes a ranggal járó kötelezettség.
Az ország egyik legjobb partija, mostanában mégis hiába keresnénk barátnőt Andy Vajna mellett. A producert összeboronálták ugyan Damu Roland exével, de Tímea elárulta: csak barátok, sőt, hamarosan üzlettársak.
A ValóVilág győztesének nem teher a hírnév, kiélvezi minden percét. Sóvár álmai valósulnak meg, amikor csinos nők veszik körül, akik nem ellenkeznek, ha puszilgatja, fogdossa őket.
Több mint 200 ezer ember tombolt szombaton a Kapcsolat koncerten, ahol a világhírű popdíva, Kesha előtt a Csillag Születik felfedezettjei melegítették be a végeláthatatlan tömeget a fergeteges bulira.
VESZTESÉG Majka és Dundika a napokban tért vissza a tengeren túlról. A kártyamániás műsorvezető az Everest Póker támogatásával indult különböző versenyeken, de ezúttal nem sikerült bankot robbantania.
Tökéletes albumra törekedett Lenny Kravitz az elmúlt három évben, a Black and White America első dala pedig fel is került minden slágerlistára. A zenész azonban kacérkodik a színészettel is.
Michael forog a sírjában – mondják a popkirály egykori barátai azt látva, hogyan próbál pénzt csinálni fia nevéből a Jacko örökségéből kihagyott Joe Jackson.
A betakarítási szezonban egy szabad perce sincs a traktoralkatrészek beszerzésére szakosodott dalosnak, mégis megjelent a tehetségek partiján, ám színpadra nem állhatott.
Egyre szövevényesebben alakul Schwarzenegger nemrégiben kiderült házasságtörésének története. A Terminátor balkézről született gyerekét nevelő egykori házvezetőnő depresszióba zuhant, miközben az exkormányzó egy közeli jó barátján...
Annyira rossz, hogy az már szinte jó – vélhették az önjelölt őrültről, Johnny Goldról az Alekosz feleséget keres című műsor szerkesztői, akik a műsor döntőjébe hívták a kigyúrt testű, párducmintás alsóban ugrabugráló szerencsétlenséget....
A negyedik alkalommal meghirdetésre kerülő Fair vezetőkampány sztárjai egy ügyességi versenyen álltak rajthoz kétkerekűikkel a kampányzáró rendezvényén. Az első helyezett személye nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen az élen világbajnokunk,...
ÖSSZENÕVE Stefan és Tyler Delp soha nem láthatta még egymás arcát, csak tükörből és fotókról. A tizenkilenc éves New Jersey-i testvérpár ugyanis sziámi ikerként jött világra, a fejüknél, egymásnak háttal összenőve. Mégis mindketten...
Titokzatos fiatalember zaklatja Krizbai Tecát. A kiscsillag kiborult attól, hogy rajongója nem hagyja békén, és nem érti meg, neki elsősorban a karrierjével kell foglalkoznia.
Huszonévesen már komoly karriert futott be Iszak Eszter: elismert modell, műsorvezető a VIVA Tv-nél, a TV2 A Nagy Duettjében is szerepet kapott. Mi az oka, hogy nincs szerencséje a férfiakkal?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.