
Gian Luigi Annoni néven látta meg a napvilágot 1971. április 15-én, Gallarate-ban. Egy testvére van, a nála 3 évvel fiatalabb Annoni Gergő. Gianni Annoni szerető családi közegben nőtt fel, gyermekkorában gyakran jártak a családdal gombászni és horgászni a hegyekbe, a nap végét pedig főzéssel zárták, a “zsákmányból” finom fogásokat készítettek. Gianni ekkor jött rá, mennyire szeret örömet szerezni másoknak az ételeivel.
1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, azzal a céllal, hogy a Közgazdasági Egyetem hallgatója legyen. Az egyetem elvégzését követően nem volt kérdés számára, hogy itt fog letelepedni, mivel azonnal megszerette az országot.
Pizzériát nyitott, nem sokkal később pedig a televízióban kezdett feltűnni. Friderikusz Sándor mutatta be őt az országnak, amikor meghívta, hogy legyen a Fantasztikus Európa című műsorának vendége. Gianni a felvételek alatt árulta el, hogy akkoriban fogászati kellékek importálásával foglalkozott.
A nézők azonnal megszerették az életvidám Gianni Annoni-t, aki az adást követően egyre több alkalommal tűnt fel a médiában, idővel pedig már nem vendégként, hanem műsorvezetőként állt a kamerák elé. Több alkalommal is felkérték, hogy műsorvezetőként emelje a hangulatot, valamint nem csak a televízióban, hanem a rádióban is hallható volt, mint műsorvezető.
A magánéletének részleteiről csak ritkán beszél, ám életének főbb mérföldköveit mindig megosztotta a nyilvánossággal.
Néhány évvel ezelőtt egy elárulta, hogy nem csak az egyetem miatt választotta Magyarországot. Az olaszok akkoriban ódákat zengtek a magyar nők szépségéről, ami igencsak felkeltette a fiatal Gianni figyelmét. A saját bevallása szerint részben a szép nők vonzották Magyarországra.
2010-ben véget ért egy két és fél évig tartó kapcsolata. A szakítás nagyon megviselte, egy interjúban árulta el, hogy önismeretei könyvekbe temetkezve igyekezett érzelmileg túllendülni a szakításon.
2008-ban ismerkedett meg Gianni Annoni és Debreczeni Zita, aki akkor a Havazin című műsort vezette. A műsor vendége volt Gianni is, aki első látásra nagyon megtetszett Zitának, azonban akkor még túl beképzeltnek hitte. A vonzódás kölcsönös volt, de Gianni úgy vélte, Zita túl fiatal még egy komoly kapcsolathoz. Évekkel később egy rendezvényen találkoztak. Gianni ezután üzenetet írt Zitának a Facebookon, elkérte a telefonszámát, majd beszélgetni kezdtek.
2014-ben a nyilvánosságnak is elárulták, hogy egy párt alkotnak.
2016. november 15-én Gianni feltette a nagy kérdést Zitának, aki boldogan igent mondott neki.
2017. március 31-én örök hűséget esküdtek egymásnak Észak-Olaszországban, a Dolomitok lábánál. Zita felvette férje családnevét és a hivatalos iratokban Annoni Zitaként szerepel.
2019-ben Gianni Annoni szüleivel úgy döntött, Magyarországra költözik. Az olasz séfnek sikerült “kimenekítenie” családját a Covid-járvány idején.
2020. augusztus 28-án megszületett első közös gyermekük Annoni Gianfranco Máté.
2023. március 17-én Zita világra hozta második közös gyermeküket, aki az Annoni Gregorio Ádám nevet kapta szüleitől.
2023-ban elárulta Gianni Annoni gyermekeivel kapcsolatban, hogy sokat küzdöttek feleségével a teherbeeséssel. Hat inszemináció után lombikprogramban vettek részt, ami sokáig nem hozta meg a várva várt sikert. Akkoriban Gianni azt mondta, az örökbefogadás is szóba került közöttük. Erre azonban végül nem volt szükség.
2003-ban nyitotta meg első éttermét, amely a Trattoria Pomo d’Oro nevet kapta.
2018-ban Gianni Annoni éttermét, a Trattoria Pomo d’Oro-t a világ 70 legjobb olyan olasz éttermei közé választották, ahol pizzákat is készítenek. Gianni és konyhafőnöke, Rosario Simeoli Rómában vették át a díjat.
2019 végén a Trattoria Pomo d’Oro bekerült az olaszországi Buon Ricordo Étteremszövetségbe nem is akárhogyan, hiszen Magyarországon Gianni étterme volt az első, amelyet a tagok között tudhatnak.
Gianni főzőiskolát vezet az Olasz Kulturális Intézetben, emellett az elmúlt években két szakácskönyvet is kiadott.
2002 - Fantasztikus Európa
2003 - Lucifer
2003 - Lazac
2004 - All you need is love
2005 - Kell 1 pasi!
2007 - Sofőrök
2007 - Tuti fuvar
2009 - A nagy étteremalakítás Giannival
2009 - Mesterszakács
2004 - Giannival a konyhában. Ha igazi olaszra vágysz...
2016 - Olaszul l'enni jó. Szakácskönyv, vallomás, egy sikertörténet kulisszatitkai
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.