Majka nem viccel. A kemény rapper egy-egy tetoválással fejezte ki családja – párja és fia – iránti szeretetét: a „Hajnal” és „Marián” szavakat varratta magára, a mellkasán található hatalmas kereszt egy-egy oldalára.
A Made in Hungaria lekerült a József Attila Színház repertoárjáról. A darab szinte összeforrt Fenyő Miklós személyével, akinek fiatalkori éveit, karrierje kezdetét idézte fel a pörgős musical.
Janza Kata büszkén vállalja, hogy technikai analfabéta. A művésznő ki nem állhatja a számítógépet és a mobiltelefont, éppen ezért kezelni sem tudja, sőt nem is akarja megtanulni.
Szexleckék a moziból 4. rész - Zavarba ejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus jelenet. A sorozat negyedik részéből kiderül, miért pletykálták azt, hogy Jolie és Banderas valóban szexeltek az Eredendő bűnben.
Újabb magyar név kerül a Die Hard – Drágább, mint az életed leendő stáblistájára. Budai Zsuzsa, a 2009-es Miss Universe Hungary is szerepet kapott a szuperprodukcióban, az egyik főgengszter barátnőjét alakítja.
Példátlan felháborodást keltett Tamás atya kiírása a Jóban Rosszban című sorozatból. Olyannyira, hogy búcsúepizódot állítottak össze az „emlékére”, és az sem kizárt, hogy a pap karaktere hamarosan feltámad.
Tavaly augusztusban kezdődött Baricz Gergő és Kováts Vera románca, de a kapcsolat nem állta ki az idő próbáját. Az X-Faktor szerelmespárja külön utakon folytatja, de békében vált el.
Szexleckék a moziból 3.rész - Zavarba ejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus jelenet. Sorozatunk harmadik részéből megtudhatják, hogyan tette tönkre a Tágra zárt szemek Nicole Kidman és Tom Cruise házasságát.
Ákos elárverezi egyik legféltettebb hangszerét. A Kossuth-díjas művész a Katona imája Aréna-koncerten használt, kézjegyével ellátott szintetizátornak mond búcsút, hogy az abból befolyó bevételből a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogassa,...
Hernádi Judit a Csillag születik zsűrijének bölcs asszonyaként gyakran teremt békét Puzsér és Hajós közt a szünetekben. A színésznő azt is elárulta:
a kíméletlen kritikus igényt tart a véleményére.
Erős Antónia és Szellő István tizenöt éve kollégák, kapcsolatuk legendás. Egy időben egy házban is laktak, rendkívüli barátság szövődött közöttük. Ha együtt vannak, mindig zrikálják egymást, sőt előfordul, hogy a képernyőn...
Juliette Lewis mintha kissé eltűnt volna az utóbbi években. A színésznő korábban játszott Nick Nolte-val, Robert de Niróval, majd jött a Született gyilkosok és utána a Kalifornia című mozi, amelyben akkori szerelmével, Brad Pitt-tel állt...
Szexleckék a moziból 2. rész - Zavarbaejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus filmjelenet. Sorozatunk második részéből megtudhatják, hogyan kavarta fel a hollywoodi állóvizet az Elemi ösztön című erotikus thriller.
Mészáros János Elek egyre több hölgyrajongó érdeklődését kelti fel. A Csillag születik operaénekesét azonban furcsamód a nővére segítségével próbálják becserkészni nők.
Nincs olyan pontja az országnak, ahová ne követné legalább egy autóbusznyi hölgyrajongó Vastag Csabát. Az énekest szinte még a mosdóba is elkísérik leglelkesebb hívei, akikre egyébként családtagként tekint.
Tatár Csilla és Till Attila lesz az idei A szépségkirálynő című show műsorvezetője. A TV2 immáron másodszor rendezi meg a nagyszabású versenyt, tavaly Majka és Rákóczi Feri vezényelte le az estét.
Bajor Imre még nem fogta fel, hogy vége a Heti Hetesnek. Olyannyira nem, hogy saját jövőjéről sem gondolkodott még, de nem zárja ki, hogy elhagyja az RTL Klubot.
Kondákor Zsófi sugárzik a boldogságtól. A Jóban Rosszban színésznője életszemléletet váltott és ennek köszönhetően rá is talált a szerelem, most arra törekszik, hogy minél tovább megtartsa a harmóniát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.