Váratlan fordulat állt be Győzike adócsalási ügyében

igazság
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 22. 09:45
Ha minden úgy alakul, ahogy Győzike szeretné, egy hónapon belül lezáródik az adócsalási ügye, amiből akár győztesen is kikerülhet. A tegnapi rövid tárgyalás után ügyvédje szinte biztos ebben.

 

Hétfőn délelőtt váratlan fordulat állt be Gáspár Győző és felesége adócsalási perében. A védelem immár szakértői véleménnyel támasztotta alá, hogy a házaspár az RTL Klubon futó népszerű műsora után egyetlen vasat sem látott, a csatorna által átutalt negyvenmillió forintnyi gázsit impresszáriójuk, B. A. vette fel. Így Győzikééken kár keresni a pénzt.

– Ha nem kapott egy fillért sem, mit keres rajta az adóhatóság? – tette fel a kérdést a védelmet ellátó ügyvéd, dr. Czudar Sándor. A szakértői vélemény felolvasása után síri csend honolt a tárgyalóteremben.

Mint arról a Bors is beszámolt, Gáspár Győző és felesége ellen vádat emelt a Salgótarjáni Városi Ügyészség adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. A vádirat szerint a házaspár 22,2 millió forint kárt okozott 2005-ben és 2006-ban az államnak azzal, hogy kijátszotta a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget.

Győzike ügyvédje biztos a győzelemben.

– A legújabb szakértői véleményből kiderül: az ügyészség eddig nem vizsgálta azt a nagyon fontos körülményt, hogy egyáltalán történt-e törvénysértés. Az ügy azzal kezdődött, hogy Gáspár Győző és felesége keresett negyvenmilliót, ebből kellett volna megfizetni az adót – magyarázza a Borsnak az ügyvéd. – Mivel azonban nem ők vették fel a pénzt, hanem a menedzserük, B. A., nincs mit keresni ügyfelemen, nincs alapjuk az ellene felhozott vádaknak.

Győzike is reményekkel telve nyilatkozott a salgótarjáni bíróság épületének bejáratánál.

– A sajtó szétszedett, a hatóság idő előtt olyan közleményt adott ki, amiből arra lehet következtetni, hogy bűnös vagyok – kezdte a perrel kapcsolatos panaszáradatát a sztár. – Lejárattak, meghurcoltak. Egy hónapon belül kiderül az igazság, és akkor végre tisztára mossák a nevemet.

 

Elhúzódó ügy

A 2005-ben és 2006-ban történt események alapján folyó per hamarosan véget érhet. A tárgyalások 2011 szeptemberében kezdődtek. Ítélet egy hónap múlva várható.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.