Ha minden úgy alakul, ahogy Győzike szeretné, egy hónapon belül lezáródik az adócsalási ügye, amiből akár győztesen is kikerülhet. A tegnapi rövid tárgyalás után ügyvédje szinte biztos ebben.
A finálé egyik legbiztosabb párosa, Anikó és Levente a műsor után is folytatta kapcsolatát, ám ma már csak jó barátként tekintenek egymásra. Mint mondják, nem illettek össze.
Edinának, annak a nőnek válása, akivel Damu Roland máris börtönesküvőt tervez, még folyamatban van. A jogerősen elítélt színész könyvet ír, tévézik és színjátszókört alakít a börtönben.
A Csillag születik zsűrijének fekete báránya semmibe veszi azokat az utasításokat, amelyek szerint egy sereg dolgot nem kritizálhat. Puzsér Róbert független személyiségnek tartja magát, ezért azt tesz, amit akar, nem lehet elhallgattatni.
Kate Middleton kék selyemdzsörzé Issa ruhája óriási divatot keltett Londonban. Érthető, hiszen eljegyzése idején viselt ilyet viselt a hercegnő. És ami bejött a nővérnek, miért ne koppinthatná a húgocska.
A színésznő a szakítás utáni depresszió helyett végre újra dolgozni kezd, legalábbis aláírta új szerződését. Egy szexre éhes tinédzser mamáját fogja alakítani.
A diszkózene a New York-i melegek, feketék és latinok által kedvelt, zárt körű klubokban született. So-rozatunk első részében Donna Summert, a múlt héten elhunyt dívát mutatjuk be.
Van számítógépe, bújja a netet, de mégis egy régi, mechanikus, Erika márkájú írógépen dolgozik. Lőrincz L. László addig nem hagyja abba az írást, amíg a családjából alakított bizottság le nem állítja.
Tizenkilenc év után elköszön a Pesti Magyar Színház társulatától Csomor Csilla. A művésznő életében először lesz szabadúszó színész, ami ugyan fáj neki, de nem töri össze.
Úgy tűnik, Szabó Zsófi már örökre a múlté Berki Krisztián életében. A kigyúrt nőcsábász a Borsnak elárulta, hogy egy hónapja Hódi Pamelával osztja meg az ágyát. Igaz, ő még egy szukát is beengedne a hálóba, ám a barátnője nem engedi.
Bugyi nélküli fürdőzésbe és szexbe torkollott a feszültség az Éden Hotel 2 utolsó hetében. Úgy látszik, a játékosok másképp nem tudják feldolgozni, hogy közelebb kerültek a főnyereményhez.
A Bors lefotózta azt a dokumentumot, amelyen a csatorna megszabta Hernádi Juditéknak, hogy miről nem lehet rossz véleményük, és hogy melyiküknek mikor kell állást foglalnia
A hollywoodi sztárok legtöbbje nem jutna jól fizető munkához a japán tartományokban. Az oszakai polgármester határozottan kijelentette, akinek tetoválása van, nem dolgozhat a nyilvánosság előtt, s ez alól még Lady Gaga sem kivétel.
Kirsty Howard ritka szívbetegséggel küzd, ami egyik pillanatról a másikra megölheti. A lánynak hatéves korában mindössze pár hetet adtak az orvosok. A jelenleg 16 éves lány, tíz éve mindennap készül a halálra.
Nemcsak az ismét tiszta és szabad életét köszönheti a rehabilitációknak Demi Lovato, hanem még egy álommelót is: az énekesnő drogos múltja miatt kapott mentorszerepet az amerikai X-Faktorban.
Összeházasodott Mark Zuckerberg és régi szerelme Priscilla Chan. Az ifjú milliárdos Facebook státuszban tájékoztatta a világot arról, hogy szombaton megházasodott.
Még csak néhány hete van Magyarországon a Willis család, máris beleszerettek a fővárosunkba. A színész mind a kétszáznyolcvan vele dolgozó stábtagot megvendégelte, felesége pedig budapesti kirándulást tervez a kis családdal.
A hazai zenei élet apraja-nagyja ünnepelte a Hard Rock Cafe budapesti kapunyitását, köztük Keresztes Ildikó oldalán a csalódott szerelmes, Baricz Gergő.
Pánikolnak a Szakos Andiért szorítók: versenyzőjüket komoly betegség döntötte le lábáról. Könnyen lehet, hogy nem épül fel a végső összecsapás napjáig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.