Csípőriszálásuk felszabadította a görcsös férfiakat

A „vidéki fiúk” – ez a Village People jelentése – története 1977-ig nyúlik vissza. Jacques Morali, a szemfüles francia producer a New York-i Greenwich Village-ben meglátja, amint Felipe Rose indiánkosztümben riszálja magát a zsúfolt utcán. Az az ötlete támad, hogy alapít egy csupa hétköznapi, ám szexi figurákból álló fiúbandát. Nem sokkal később Morali egy Broadway-előadáson kiszúrja Victor Willist és Alex Briley-t, akik Travoltát megszégyenítő módon tudták tekerni a csípőjüket és énekelni. Ekkor még három ember hiányzott a csapatból. A producer tartott egy meghallgatást, ahol kiválasztotta a többi táncoslábú fiút. Így alakult meg a Village People – pontosabban így kreálta az üzletember.

Már csak a karaktereket kellett kitalálni, egyéni jegyekkel felruházva a tagokat. Hamarosan teljes vértezetben – vagyis cifra maskarákban – lépett közönség elé a Village People: a szexi indiánfiú, a dögös rendőrtiszt, a csupaizom építőmunkás, a szigorú katona, a laza cowboy, meg a vagány motoros. A hetvenes években ők hozták lázba a nőket, sőt a férfiakat is.

Több mint százmillió lemezt adtak el világszerte, kétszer szerepeltek a Rolling Stone címlapján, a koncertjeik előtt Madonna és Joan Rivers melegítette be a nézőket. Olyan slágereket hoztak össze, mint a Macho Man, az In the Navy, a YMCA vagy a Go West, amelyek a mai napig, harminc év elteltével is felcsendülnek a szórakozóhelyeken és a partikon.

– Éreztem, hogy valami újba fogtunk bele, és tudtam, hogy sikeresek leszünk. Már az első koncertünkön őrjöngtek az emberek, olyan elképesztő bulit rendeztünk. De azt én sem gondoltam, hogy ilyen sokáig leszünk a csúcson. 2007-ben ünnepeltük az együttes harmincadik születésnapját, de még mindig hívnak minket fellépni – mondta David Hodo, az építőmunkás.

Bár a formáció már nem az eredeti felállásban turnézik, a sikerük töretlen. David szerint ennek az az oka, hogy zenéjük kortalan.

– Öröm látni, amikor a tömegben pici gyerekek a YMCA szövegét tátogják. A mi zenénk generációról generáció száll. A minap egy nyolcvanhárom éves nagymamit engedtek be az öltözőnkbe, alig várta, hogy lásson minket – mesélte nevetve Hodo, aki azt is hozzátette: ha valaki be akar csajozni, tanuljon meg táncolni.

– A diszkókorszak megtanította csörögni a férfiakat. Ma már ez nem ciki, sôt szexi. Azzal, hogy beöltözve kiálltunk a színpadra, és riszáltunk, felszabadítottuk a görcsös férfiakat – mondta Hodo.

(Folytatjuk)