R. Kárpáti Pétert a Barátok közt Berényi Andrásaként ismerte meg az ország. Nem titok: még látható a sorozatban, de hamarosan búcsúzik a nézőktől. Különös hangvételű könyvében élete elmúlt ötven évére emlékezik.
Oláh Gergő három hete torokgyulladástól szenved, és orrpolipja van, amit majd műteni kell. Énekest és mentorát egyaránt megijesztette a betegség. Ráadásul Gergő úgy érzi, elvesztette a szeme előtt lebegő célt.
Sarka Kata tudja, hogy kapcsolatuk kezdetén híres férje megbotlott. Ám ő megbocsátott, és biztos abban, hogy az elmúlt hat évben ez egyszer sem ismétlődött meg.
A sztár nagy bejelentést tett: a tervei szerint egyre kevesebbet tűnik fel csillogó filmes partikon, és egyre többet lesz a hat gyermeke társaságában. A hat csemetét nevelő színésznő azért döntött így, mert változás jeleit észlelte a gyermekein.
Új trend hódít Holly-woodban: a celebek azon versengenek, ki vesz fel kihívóbb ruhát társasági eseményre. Nem bíznak semmit a fantáziára, áttetsző kreációkkal hívják fel magukra a figyelmet.
A Macskanő és egykori párja a gyermekelhelyezés miatt pereskedik, a cirkusz pedig akkor tört ki igazán, amikor Berry mostani szerelme ököllel akarta megoldani a helyzetet.
A lelkiismeret olyan, mint a motorcsónak vagy az autó. Ha szükséged van rá, béreld ki. Ez is egyike a gátlástalan Jockey hitvallásának. A Dallas újraindult, ám már most biztos: Larry Hagman nélkül sosem lesz a régi.
Válását követően fenekestôl felfordult a színésznő élete. Csalódottságán csak az enyhített, hogy olyan emberek álltak mellé a nehéz időkben, akikre nem számított.
Hatott a fenyegetés a Voice „vadlovának”: Gyöngyösi Tamás a hírek szerint összeszedte magát, és lelkiismeretesen készül az élő adásra. Mestere kemény volt,
egy utolsó esélyt adott neki.
Életében nem volt olyan csúcsformában Liptai Claudia, mint most. Nem csak lefogyott, de tetőtől talpig át is alakult, mintha megtalálta volna az örök fiatalságot nyújtó bájitalt.
Eva Longoria szexi fehérneműben hódít kisportolt alakjával. Bár november közepén rövid frizurájával sokkolta rajongóit, a GQ magazin legújabb címlapján már a védjegyévé vált, hosszú loknikkal pózol.
Nem biztos, hogy követendő Megan Fox példája, de akaratereje elismerésre méltó. Néhány hét alatt megszabadult minden felesleges grammtól, amit terhessége alatt felszedett.
Megszűnt a Bumeráng magazin. A Boros Lajos és Bochkor Gábor nevével fémjelzett újság mindössze öt számot élt meg. Az újság készítői az alacsony példányszám mellett a közös koncepció hiányával indokolták döntésüket.
Kapócs Zsóka nekitámadt volt szerelmének, Habony Árpádnak, aki Orbán Viktor egyik tanácsadója. Az Operettszínház művésznője élete legnagyobb csalódásának tartja az elvált férfit.
Az amerikai énekesnő most lebukott sztárallűrjével. Jennifer Lopez ugyanis a repülőn csak asszisztense tolmácsolásával volt hajlandó szób aállni a légiutas-kísérővel.
Abigail Breslin 10 évesen vált híressé, amikor szerepet kapott a Little Miss Sunshine (A család kicsi kincse) című filmben. Azóta eltelt hat év és a gyerekszínészből bobázó lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.