Oláh Gergő az orra miatt bukja el az X-Faktort?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 03. 07:25
Oláh Gergő három hete torokgyulladástól szenved, és orrpolipja van, amit majd műteni kell. Énekest és mentorát egyaránt megijesztette a betegség. Ráadásul Gergő úgy érzi, elvesztette a szeme előtt lebegő célt.
F. F.

Geszti Péter mentoráltja, Oláh Gergő magabiztosnak látszik a kép­ernyőn, ám a háttérben kemény küzdelmet vív önmagával. Eddig egyszer sem kellett párbajoznia, de betegsége aggodalomra ad okot, hiszen szombati első produkciója nem nyerte el a mentorok tetszését. Malek Miklós és Keresztes Ildi is látta, küzd a dallal.

– Gergő olyan rossz állapotban van a betegsége miatt, hogy nem jön ki az, amit elvárnak tőle, és ezt ő is tudja. Harmadik hete beteg, s ez már nem fér bele ebbe a versenyszakaszba. Elküldtem egy gégészhez, egy igazi szakemberhez, többfajta gyógyszert adott neki. Légúti probléma ez, ami az orrjáratában van – kezdte a mentor, aki nem volt jelen a diagnózis felállításánál. Gergő viszont bővebben kifejtette a Borsnak, mit állapított meg az orvos.

– Kiderült, hogy orrpolipom van, nem vészes, még pici, elég lesz a verseny után megműteni. Az orrom mindig be van dugulva, allergiás vagyok a virágokra, növényekre – kezdte a problémák sorolását Gergő. –A torkom is begyulladt több hete, hiába teáztam és szedtem a gyógyszereket. Arra is gondoltam, hogy valami lelki vagy pszichés oka van a do­-lognak, de mindent megte­-szek, hogy a legjobb formámat hozzam.

Mindezek ellenére a tehetséges versenyző nem akarja, hogy sajnálatból szavazzanak rá, de nem tagadja: betegsége nehezíti a szereplését. Gergő azt is elmondta a Borsnak: csalódott önmagában, ezért úgy döntött, a következő napokban még keményebb lesz önmagához.

– Nem vagyok magammal elégedett, rájöttem, hogy elvesztettem a szemem elől a célt. Elfelejtettem, hogy miért jöttem ide. Ám a Nagy utazás című dal ráébresztett, hogy a gyôzelemért és a családomért vagyok itt – mondta a beszélgetés végén Gergő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.