Másodszor szűnt meg a Bumeráng

megszűnt
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 01. 10:45
Megszűnt a Bumeráng magazin. A Boros Lajos és Bochkor Gábor nevével fémjelzett újság mindössze öt számot élt meg. Az újság készítői az alacsony példányszám mellett a közös koncepció hiányával indokolták döntésüket.
ozs

Tegnap jelent meg a Bumeráng magazin ötödik, egyben utolsó száma. A nagy sikerű rádióműsor nevével megegyező címû újság azután született, hogy a Boros–Bochkor–Voga trió reggeli ébresztő show-ja megszűnt a Neo FM csatornán. A Bumeráng nyomtatott formájában a Geomédia Zrt. is fantáziát látott. Óriási marketingkampánnyal harangozták be a magazint.

Ám másfél hónappal az első szám megjelenése után máris bedőlt Bochkor Gáborék hetilapja. A Bors információi szerint az első számot nagy várakozás előzte meg, százötvenezer példányban nyomták ki, míg az utolsóból már csak húszezer jött ki a nyomdából. A lap munkatársait csütörtökön váratlanul érte a hír.

– Sajnáljuk, hogy nem tudták megmenteni a lapot, pedig sokat dolgoztunk vele. Persze, tudtuk, hogy nem hozza a várt példányszámot, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar véget ér ez a történet. Azt hittük, kapunk még időt – mondta szomorúan a lap egyik munkatársa, aki nem akarta felfedni kilétét.

Az eredeti elképzelések szerint a Bumeráng két műsorvezetőjének nevével fémjelzett magazin a külföldi és a hazai sztárvilág életéről bennfentesen tájékoztató írásaival és a ­tár­sadalom egészét foglalkoztató témák feldolgozásával lépett volna túl a hagyományos bulvárlapok tematikáján.

Bochkor Gábor, akit az impresszumban a szerkesztőség felett lebegő őrangyalként jelölnek, a média számára kiadott közleményben így nyilatkozott: – Az első lapszámok után új szempontok merültek fel a folytatással kapcsolatban, a konkrét ötletekben, koncepcióban azonban nagyon eltérő volt a kiadó cég és a mi véleményünk. Az elképzelések összehangolása sokáig nem vezetett sikerre, s attól tartva, hogy emiatt a márkanév hosszú távon esetleg megsérülhet, márkatulajdonosokként úgy döntöttünk, hogy a lap ne ezen a néven fusson tovább.

Földes Ádám, aki a lapot finanszírozó Geomédia Zrt. vezérigazgató-helyettese úgy véli, más néven nem lett volna értelme a piacon maradniuk. – Ezután sajnos egyértelmű volt a döntés: összehangolt koncepció hiányában nincs értelme a folytatásnak, ki kell vinni a lapot a piacról, hiszen létrehozásának alapja az együttműködés volt – mondta Földes Ádám hozzátéve, hogy a kényszerű döntés ellenére a felek békében válnak el egymástól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.