Mező Misi megfélemlítette Tamást

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 02. 07:25
Hatott a fenyegetés a Voice „vadlovának”: Gyöngyösi Tamás a hírek szerint összeszedte magát, és lelkiismeretesen készül az élő adásra. Mestere kemény volt, egy utolsó esélyt adott neki.
Földvári Zsófi

Igazi művész – mondják a nehezen koncentráló fiúról, aki sokakat elvarázsolt a tehetségével, másokat viszont taszított furcsa viselkedése. A lelkésziskolás srác hajszál híján jutott az élő műsorba, Mező Misinek köszönhetően ő nyerte meg Modor Miltiádész ellen a párbajt. A fiú öröme azonban nem tarthatott sokáig, Mestere azonnal egyértelművé tet­te, hogy változtatnia kell a hozzáállásán, ha versenyben akar maradni. Misi azt meséli, hogy rettegett a párbajelő­adás előtt.

– Őszintén mondom, hogy nagyon féltem, mit művel majd a ringben – mondja Misi. – Ehhez képest szépen odatette magát, de hangsúlyozom, ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor úgy mehet fel a színpadra, hogy vagy sikerül, vagy nem.

A Mester ezért komoly lelkifröccsöt adott Tamásnak.  – Hajlamos lazán venni a dolgokat – jellemzi tanítványát Mező Misi. – Ennek ellenére hiszek benne. Olyan ember, akit nagyon nehéz betörni, de ha elkaptad a grabancát, fantasztikus dolgokat művel. Bizalmat szavaztam neki a párbaj után, de velem nem szórakozik, és ezt meg is mondtam neki. Véleményem szerint megértette, most már a próbák során merőben más arcát mutatja, mint a válogatások idején.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a személyiségén változtattam, eszembe sem jutott. Nekem kifejezetten tetszik a bolondsága. Itthon hozzászoktunk a kockákhoz, a hamar kiismerhető, egyszerű személyiségű emberekhez. Tamás nem ilyen, ő egy zabolátlan vadló, de a szabályokat neki is be kell tartania.

Tamás egyetért Mesterével. – Megértettem, hogy nem lesz több esélyem – nyi­latkozza. – Összeszedtem magam, komolyan figyelek a pró­bákon, mert jól akarok teljesíteni. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból – teszi hozzá illedelmesen, de csibészes félmosollyal az arcán.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.