Egyelőre nem hozták nyilvánosságra Bódi László temetésének napját, így azt sem tudni, nyilvános szertartásra készül-e a család. Addig is a Republic zenekar Cipő-emlékestre készül.
A Nagy Duett vasárnapi adásában véletlenül szólta el magát Liptai Claudia, hogy Dobrády Ákos egy ideje a festői Rómában tengeti hétköznapjait. Az énekes ennek szemmel láthatóan nem örült, igyekezett minél kevesebbet elárulni a küldetéséről,...
Szentpéteri Csillán alig fog az idő, alakja még mindig vonzó, pedig már a negyvenes éveit tapossa. A férfiak bókokkal, pikáns üzenetekkel ostromolják az egykori szépségkirálynőt, és szívesen vennék, ha néhány fotó erejéig megválna a ruháitól.
Üres maradt az a 140 férőhelyes rendezvényhelyszín, ahova az X-Faktor győztesét hívták koncertezni. A szervezők nagyot buktak volna, ezért inkább lemondták a fellépést.
Nagy Alekoszt aligha rázná meg, ha pert vesztene az RTL Klub ellen, hiszen egyre többet keres. Az egykori villalakó ráadásul arra számít, hogy a csatorna kifizeti neki maradék hatmillió forintját.
A tragikusan fiatalon elhunyt Cipő csaknem háromszáz dalban mondta el érzéseit, gondolatait, de életét alig ismerjük. Imádta a színpadot, míg magánemberként magába zártan élt. Sorozatunk első része a művésszé válásáról szól.
Vége az öltözői dorbézolásnak, egy ideje tilos alkoholtartalmú italt fogyasztaniuk a SuperTV2 sztárjainak. A hírességek ugyanis gyakran poharaztak a színfalak mögött.
Aggódnak az ismerősök Matthew McConaughey-ért. A színész ugyanis hiába eszik, nem hízik. A barátok attól tartanak, hogy a tavalyi 16 kilós fogyás tönkretette a szervezetét.
Rengetegen látták már őket ruha nélkül, a legintimebb testrészeiket is kitárják a kamerának, az arcukat azonban nem szokásuk lemezteleníteni. A pornószínésznők mindig full sminkben dolgoznak - de vajon festék nélkül is annyira kívánatosak?
Ki gondolná, hogy a fiatal énekes nem csak a zenéhez, de a gyerekekhez is ért? Évekkel korábban egy véletlen folytán bébiszitter lett, és bevallása szerint az idő alatt önmagát is jobban megismerte.
A sztárok is csak emberek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy mindenki máshoz hasonlóan, ők is megbetegszenek. Dér Heni sem rejtette véka alá, hogy az elmúlt napokban forgott a gyomra rendesen.
Zséda maga sem sejtette, hogy 2013-ban egy 2005-ös nagykoncertje miatt áll majd a bál. Úgy tűnik, Solymosi Tamás, az Operaház jelenlegi balettigazgatója plágiummal szerezhette meg annak idején koreográfusi diplomáját. Nyilván nem véletlenül...
Zámbó Krisztián büszke arra, hogy az emberek sok külső hasonlóságot vélnek felfedezni közte és Daniel Craig között. Ezért Jimmy fia a hollywoodi sztárra osztaná a főszerepet önéletrajzi filmjében.
Nagy úgy fest, hogy még bugyi sem volt a popsztáron, aki ezúttal nem a színpadon dobott be egy kis erotikát, hanem egy fényes nappal, teljesen véletlenül tette közszemlére meztelen fenekét.
Öt és fél hónapos terhes Polgár Kriszta, az egykori szépségkirálynő, aki alatt alig pár kilóval mutat többet a mérleg, mint azelőtt. Kriszta a Borsnak lelkesen mesélt áldott állapotáról.
Csobot Adél egy percre sem vette le a tekintetét Istenes Bencéről a Szombat esti láz felvételén. A fiatalok minden rezdülése arról árulkodik, hogy fülig szerelmesek egymásba.
Gesztesi Károly és Liptai Claudia hétvégenként együtt áll A Nagy Duett színpadán a SuperTV2-n. Lányuk a tévében nézi őket, de a műsor végére rendre elalszik.
Régi barátja elmesélte: a zenésztől két évvel ezelőtt kapott egy CD-t, aminek a borítójára ráírta, hogy 2013-ban véget ér az élete. Tegnap hajnalban kiderült: sajnos igaza lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.