Galambos Lajos is színpadra lépett a Szenes Iván tér tizedik születésnapjára megrendezett Emlékkoncerten. A tér névadója olyan ikonikus slágerek szerzője volt, amelyeket a mai napig imád a hazai közönség, és amelyeket számos előadó rendszeresen a saját koncertjein is előad.

A Szenes Iván tér koncertjeit mindig nagy szeretettel várják az ide látogatók, az itt megrendezett emlékesteknek ugyanis jóval nagyobb erejük van egy hagyományos koncertnél: igazi közösségi élményt adnak, amelyeknek legnagyobb ereje abban rejlik, hogy generációkat hoznak össze. A Szenes Iván tiszteletére adott emlékkoncert az egyetlen olyan a világon, amely pontosan azon a helyen valósul meg, ahol a legendás magyar slágerek megszülettek. Lagzi Lajcsi lapunknak adott interjújában hálás szívvel emlékezett vissza azokra az időkre, amikor először találkozott a Szenes Iván dalokkal.
Akkor ismerkedtem meg velük a Budai Parkszínpadnál, amikor a lánya tizenkilenc éves lehetett, én pedig a Studio11-ben trombitálhattam, óriási jelenség voltak mindketten. Annyi mindent köszönhetünk Szenes Ivánnak, a saját fellépéseimen én is rendszeresen éneklem a dalait. Az én sikereimnek ő is része, a 'Kell egy kis áramszünet', vagy a 'Lazítani' című számokat mindenképp megemlíteném.
Galambos Lajos és Stana Alexandra a Nagy Duett 2026-os évadában együtt álltak színpadra, s bár elsőként kellett távozniuk a műsorból, ez nem tántorította el őket attól, hogy újra együtt szerepeljenek. Stana Alexandra korábban a Borsnak el is újságolta, hogy történelmi pillanat Lajcsival énekelni, ugyanis egy kezén meg tudja számolni, hányszor lépett fel úgy, hogy nem táncolni kérték fel. Szenes Andrea, Szenes Iván lánya azonban úgy érezte, a trombitás zenész és Stex párosát értékelni fogja a közönség, így egy közös produkcióra invitálta őket.

Mindezek mellett Lajcsi szóló produkcióval is fellépett természetesen, s mint elárulta, az ő számára is különleges erővel bírt a mostani koncert.
Van egy dal, amit életemben először énekelek most, ez édesanyám kedvenc dala volt. Ez a “Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom” című dal, amelyet egyébként egyszer még Máté Péter mögött fújhattam el trombitán szólóban, de a “Mondd, miért szeretsz te mást?” című dalt sem énekeltem még soha, pedig nagyon fontos nekem.

A közelgő anyák napja kapcsán Lajcsi szívszorító gondolatokkal nyilatkozott édesanyjáról:
Volt egy dalos könyve, amibe beleírta nekem azokat a szövegeket, amiket majd egyszer, ha egyszer templomi kántor leszek - merthogy annak készültem - elénekelhetem. Ebben a dalos könyvben minden benne volt, ekkor még nem is álmodtam róla, hogy egyszer énekes leszek.
S hogy tud-e még izgulni egy-egy koncert előtt? Lagzi Lajcsi szerint egy természetes izgatottság nélkül mit sem ér az egész.
Mindig magával ragad az előadás és mindig izgulok is. Nincs két egyforma koncert, nincs két egyforma buli: a közönség mindig más, a helyszín változó és a hangulat is sokféle lehet. Az előadóművészetet nem szabad rutinból csinálni különben elvész a legfontosabb része.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.