Hiába kérte Katalin hercegné és Vilmos, hogy ajándékok helyett inkább jótékony célokra költsék a pénzüket a brit politikusok, mégsem tudták megakadályozni, hogy mindenféle meglepetésekkel halmozzák el újszülött gyermeküket.
Pikáns szituációba került Hien és kedvese, Karmatronic. Az Édes kis suttogás című új klip forgatásán ugyanis az énekesnő egy másik férfival enyelgett – s erre éppen kedvese kérte őt…
Retteghetnek a túlsúlyosok Schobert Norbitól. A táplálkozási szakember – ahogy ő nevezte – a nyami-nyami jelenség keretein belül velük akarja elrettenteni az édességfüggőket.
A „füves” botrányt megúszta, elnézést kért a kórház vezetésétől VV Éva. Ennek ellenére egy drogtesztnek vetették alá. Éva azt mondja, negatív az eredmény – pedig szinte éjjel-nappal bulizik a botrányhősnő.
Autóbalesetet szenvedett jamie Lee Curtis, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A magyar származású színészlegenda, Tony Curtis lánya állítólag már jobban van.
Az X-Faktor atyjának, Simon Cowellnek nem csak egy egyéjszakás kalandja volt jó barátja feleségével, Lauren Silvermannel, akit teherbe is ejtett. A páros állítólag évek óta viszonyt folytatott egymással, ám Cowell most már menekülne a kapcsolatból.
Sminkelni, öltözködni tanítja kislányát Rubint Réka. A családfő örül, hogy Lara nem az igénytelenséget lesi el édesanyjától, hanem azt, hogyan legyen felnőttkorában jó nő.
Harmadállást vállalt Kembe Sorel: bemelegítő emberként próbálja majd hangulatba hozni a Nagyszínpad előtti közönséget a Szigeten. Nem érti, mért kérték fel, de elvállalta, mert helye van minden forintnak.
Rosie Huntington-Whiteley korábban már több fehérneműs és fürdőruhás fotózáson megmutatta nádszál vékony testét, Ausztráliában azonban félmeztelenül pózolt az egyik helyi kozmetikai cég kampányában. A képek tanúsága alapján Jason...
Angelina Jolie kereste tavaly a legtöbb pénzt a színésznők közül – bár évek óta nem is szerepel. Valószínű, hogy a mellrákot megelőző műtétjén is kaszált.
Sajnálja, hogy nem viheti a gyerekeit a délutáni edzésekre, de örül, hogy új lehetőséget kapott, és újra műsort vezethet Bárdos András. Most viszont felesége nélkül láthatjuk, hiszen Máté Kriszta a konkurenciánál dolgozik.
Az egykori modell, aki ma már inkább fotósként dolgozik, tegnap vágott neki a turistaparadicsomnak számító görög tengerpartnak, hogy néhány napot egy ott élő barátnőjével tölthessen.
R. Kárpáti Péter szerint lánya arra született, hogy híres legyen. Mindez nem Rebeka külsejéből, hanem belső tulajdonságaiból fakad. A szépségkirálynőt már egy napi sorozatba is hívták.
Kate Moss eddig sem volt szégyenlős, és persze legutóbbi fotózásán sem bújt csadorba. Ez nem is baj, mert a közel 40 éves szupermodell a britek szerint őrjítően néz ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.