Angelina Jolie lett a legtöbb pénzt kereső színésznő Hollywoodban a tavaly keresett 7,4 milliárd forintjával – derül ki az amerikai Forbes magazin szokásos éves listájából. A színésznő két évvel ezelőtt már szerepelt a lista élén, de tavaly csak a negyedik helyre került.
Brad Pitt feleségének első helye azért is különös, mert a 2010-ben forgatott Turista című film óta egyetlen nagy filmben sem kapott főszerepet. Az utóbbi időszakban ráadásul el is tűnt a sajtó nyilvánossága elől – mint utólag kiderült, ebben közrejátszott a melleltávolító műtéte is.
A rosszmájúak szerint a mellráktól való félelme és a hibás gén hordozásáról szóló vallomása is zsíros reklámszerződéseket hozott a színésznőnek.
A Forbes értesülései szerint Jolie a jövőre a mozikba kerülő Maleficent című filmért 3,3 milliárd forintot kaszált, bevételeinek többi részét pedig a szponzori megállapodásoknak, mint például a 2,2 milliárdot hozó Louis Vuitton- szerződésnek köszönheti.
Az idei év igen sűrű lesz a színésznőnek, több filmjét is láthatjuk majd, így várhatóan jövőre is a Forbes összeállításainak élén bukkan fel.
A magazin listájának második helyezettje egyébként Hollywood új felfedezettje, az Oscar-díjas Jennifer Lawrence lett, aki a 30 éven aluli hírességek kereseti listáján is előkelő helyen végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az Alkonyat-filmek főhősnője, Kristen Stewart állhatott fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.