A hazai művészeti élet egyik jeles és elismert képviselője Szulák Andrea. A munka és a színpad a mindene, hihetetlen logisztikai képességgel bír. Egykori egyszemélyes darabját felújítva tekinthette meg a közönség Dizőz 2.0 címmel és...
Varga Viktor szereti a klasszikus szépséget, ezért egy televíziós műsorban elárulta: Medveczky Ilona hatással volna rá. Sőt, hiába a negyvenhét év korkülönbség, most is csinos és szép nőnek tartja a hercegnét.
Tatár Csillát állítólag nem zavarják Gönczi Gábor éjszakai kalandozásai. Na, nem kell rosszra gondolni, csupán arról van szó, hogy a műsorvezető gyakran felébred az éjszaka közepén.
A zenészek helyett a Republic-rajongók köszöntek el a zenekarból kirúgott énekestől. Sipos F. Tamásról a kezdeti lelkesedés után már úgy nyilatkoznak a zenekari tagok, hogy csak „kisegítő” volt.
Lilunak, Balázsnak és Csiszár Jenőnek is beszólt Fáy Miklós: képtelenek megújulni, ezért frissíteni kéne a szakmát. Bárdos András szerint az intelligens fiatalok már nem ezt a foglalkozást választják.
Központi téma a szex a fiatalok körében, ám a kockázatokat és a veszélyeket nincs kivel megbeszélniük – véli Puskás Peti. Segíteni próbál, szexuális felvilágosítást tartott az egyik iskolában.
Kormos Anett bár szakmailag szakított a Dumaszínházzal, még mindig vállal stand-upos fellépéseket, most már szólóban. A kétgyerekes családanyát telefonon értük el és beszélgettünk vele a humorról, az anyaságról, férfiakról és nőkről. Interjú.
Nagyon úgy tűnik, hogy az énekes beadja a derekát és hajlandó újra színpadra lépni a Take That-el. Leghamarabb 2015-ben indulhatnak turnéra a most már öregedő fiúk.
Újfent Lindsay Lohan nevétől hangos a külföldi bulvársajtó. Ezúttal egy olyan dokumentum jutott az egyik amerikai magazin birtokába, amelyen a színész-énekesnő állítólagos hódításai szerepelnek.
Hajnal Tímea nem csak egy film címében szerepel. Többen vannak hús-vér emberek, akik ezt a nevet viselik. Közülük az egyikük, egy kétgyermekes anyuka háborog is, különösen a megdönteni szó miatt. A rendező udvariasan elnézést kér.
Úgy tűnik, bekopogtatott a szerelem Marenec Fruzsinához. A Barátok köztből megismert lány másfél éve szingli. Boldogságát a közösségi oldalon is megosztotta, de még nem szeretné elkiabálni.
Elismerte Boros Csaba, a Republic együttes gitárosa, hogy az együttes megvált Cipő utódjától, Sipos F. Tamástól. Az énekesét egy éve elvesztő banda nem szeretne új frontembert.
Noha elvileg esküvőre készül Charlotte-tal, az elsők között kattant rá a világhálón Kelemen Annára VV Simon. A valóság-show-hős úgy jellemezte Annácskát: ő egy értelmes lány.
Tóth Gabi képtelen feldolgozni a szakítást Markó Robival. Legalábbis erre lehet következtetni abból a megdöbbentő tényből, hogy továbbra is úgy beszél a táncosról, mintha még hozzá tartozna. A pszichológus szerint hosszú út vár Gabira.
Király Tamás felvásárolta azoknak a videóknak a jogait, amelyeken lánya, Király Linda évekkel ezelőtt belesült a Himnuszba. A talán már rég elfeledett történetet most újra leporolta a Király család.
A két énekes közös táncórákat vesz, és azt pletykálják, ismét megpróbálják együtt. Nem tudni mi igaz belőle, csak az biztos, hogy rendesen összesimulnak, amikor kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.