Éjszaka közepén agyal a fókuszos Gönczi

álmatlanság
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 13. 07:55
Tatár Csillát állítólag nem zavarják Gönczi Gábor éjszakai kalandozásai. Na, nem kell rosszra gondolni, csupán arról van szó, hogy a műsorvezető gyakran felébred az éjszaka közepén.
F. F.

Kellemetlen, ha az ember nem tud reggelig pihenni. A hírességek közül eddig Demcsák Zsuzsáról, Debreczeni Zitáról és Dukai Regináról is ismert volt, hogy nem mindig alszanak eleget. Azt azonban kevesen tudták, hogy mindez Gönczi Gáborral is sokszor megtörténik.

– Gyorsan elalszom, de az éjszaka közepén felébredek. Ilyenkor elkezdek gondolkodni, összerakni a másnapot, és nagyon kreatív leszek. Javaslom az embereknek, ha ilyen tudati állapotba kerülnek, azt fordítsák valamilyen hasznos tevékenységre. Én például egy ilyen éjszakai „kaland” során találtam ki két éve, hogyan ünnepeljük meg a Smile zenekar húszéves évfordulóját a Syma csarnokban. Másnap már tudtam, hogy kit hívunk meg és a buli minden részletét is – mesélte a Fókusz műsorvezetője, aki saját bevallása szerint nem zavarja párját, Tatár Csillát bagolykodásával.

Smile-buli – egy-egy koncert után Gönczi úgy érzi, felborul a biológiai rendszere (Fotó: Móricz István)

 

– Teljesen csendben vagyok ilyenkor. Különben hiába próbáltam gyógynövényes kapszulákat vagy a forrótej-ivást, semmi sem hatott. Azt gyanítom, hogy a zenész életmód csak rátesz minderre, hiszen ilyenkor az ember biológiai rendszere felborul, és egy szombati koncertet kábé keddre pislogom ki magamból teljesen – tette hozzá Gönczi, aki maga sem tudja, néha hogyan tud ébren maradni délutánig.

 

Stressz is lehet az ok

A szakértő szerint javíthat az álmatlanságon egy vizsgálat: – Fiatalkorúaknál a stresszes, túlterhelt életmód okozhatja, ha az illető az éjszaka közepén felébred és nehezen alszik vissza. Mindenképpen érdemes lenne egy alvásdiagnosztikai központban kivizsgáltatnia magát, és ennek alapján megfelelő gyógymódot, kezelést is kaphat a problémára – mondta lapunknak dr. Kertai Aurél háziorvos. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.