Kétszáz szerencsés meghívott osztozhatott Eros Ramazzotti és kedvese örömében, akik a házasságkötésüket egy impozáns partival ünnepelték meg. Mindezt három héttel egybekelésük után.
A múlt héten lett 72 éves Sir Paul McCartney, így a fárasztó koncertturnéja közben most végre arra is időt szakított, hogy feleségével, Nancy Shevellel és néhány közeli barátjával nyaraljon egy keveset. Betegségéből láthatóan felépült.
Táncra perdültek Andy Vajnáék, Budakalászon ropták a helyi közösségi házban - tudtuk meg az esemény szervezőjétől, Csikós Györgyitől. Szentivánéj napján a Vajna család Jótékonysági Boszorkánybálon partizott a budakalászi boszorkányok...
Meglehetősen csipkelődő hangnemben számolt be a The Sun című lap a Forma-1 főnök lányáról, Tamara Ecclestone-ról, aki bikinis képeivel árasztja el az internetet.
Úgy leesett a lépcsőről Karda Bea, hogy megsérült a farokcsontja. Azóta is nehezére esik az ülés – sebaj, annál inkább kénytelen a saját lábára állni a szakmában.
Idegösszeomlást kapott, majd a hangszálával adódtak problémák Soma Mamagésának, aki végül saját magát gyógyította meg. Az énekesnő húsz év alatt sajátította el az öngyógyítás módszerét, amit másokkal is szívesen megosztana.
Egy álmom válik valóra – lelkendezett a Barátok közt színésznője, aki nemrég licitet hirdetett A kapu című képére. Az eddig kedvtelésből festegető Som-Balogh Edinának komoly tervei vannak, saját tárlatot is szeretne.
Liptai Claudia rendkívül büszke kislányára, Pankára. A műsorvezetőnő a Borsnak elmondta: igyekszik következetesen nevelni hétéves lányát, s ezzel volt férje, Gesztesi Károly is egyetért.
Elvonul a világ zajától VV Gigi, hogy egy indiai kolostor falai között keresse lelki megnyugvását. Hajnaltól késő estig jógázik és meditál majd. Párja támogatja a döntését.
Megelőzendő a további találgatásokat és pletykákat, közleményt adott ki Szöllősy-Csák Gergely családja. Ebben megerősítik a Bors információit, vagyis hogy a humorista baktériumfertőzés miatt vesztette életét.
Varga Viktor elhagyta Cinthya Dictatort. Az énekes belefáradt a folyamatos veszekedésbe, ezért úgy döntött, lelép közös otthonukból egy kis időre – írja a Blikk.
Évek óta kizárólag huszonéves, atletikus testalkatú pasik közül választ magának szeretőt Madonna. Mostani fiúja is megfelel a kritériumoknak, egy híján pont harminc évvel fiatalabb a popsztárnál.
Rózsaszín taxi, guruló lépcső – Lagzi Lajcsi birtokán sorakozik a járműgyűjtemény. Ha szippantóskocsijára néz, eszébe jut édesapja intelme: fiam, ha nem tanulsz, vécépucoló leszel…
Hét-nyolc éve találkozott utoljára ufókkal – többek között erről tartott előadást Pataky Attila Egerben. Arról is beszélt, hogy Ferenc pápát is egy titkos háttérhatalom irányítja. Megtapsolták.
A reményt nem szabad feladni, de tudni kell: elviselhetetlen fájdalmai miatt került kórházba a színész, aki infúziót, fájdalomcsillapítókat és vért kap, hogy jobban legyen.
Kelemen Anna visszakaphatja a régi életét – értesült a Bors. Az Édes élet készítői parkolópályára tették az énekesnek készülő szexszimbólumot. Az ok: kutyáját kellett kórházba vinnie műtétre.
Hogyan halhat meg valaki tragikus hirtelenséggel egy bakteriális fertőzés következtében? Ezt kérdezik sokan Szöllősy-Csák Gergely halála kapcsán. A Bors utánajárt, mi is történhetett a mindössze 36 éves humoristával.
Cserháti Zsuzsa élete regénybe illik, a csodás hangú énekesnőben egyszerre volt meg a zseni, a hétköznapi asszony, az esendő ember és a kitartó harcos. Férjét imádta, szerelmeivel nem volt szerencséje, más nem volt fontos neki, csak a fia,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.