Karda Bea azt mondja, nemrégen a halál torkából tért vissza, ugyanis olyan szerencsétlenül esett, hogy akár a nyakát is törhette volna.
– Egy vadonatúj, tízcentis magassarkúban jöttem le a lépcsőn, amikor megcsúsztam, és a következő pillanatban már a lépcső alján találtam magam. Valószínűleg azért fordulhatott ez elő, mert eddig mindig csak hat-hét centis sarkú cipőket hordtam, és nehezen szoktam meg a magasabbat. Olyan szerencsétlenül estem, hogy megsérült a farokcsontom és a hátam, de ha a tarkómat ütöm meg, az súlyosabb következményekkel járt volna – részletezte a vele történteket a Borsnak Karda Bea, aki szerint isteni szerencse, hogy újra megúszott egy komolyabb balesetet.
– Volt már autóbalesetem, legyőztem a rákot, és ezen is túl leszek. Sajnos olyan nagy fájdalmaim voltak, hogy el kellett mennem az orvoshoz. Megröntgeneztek, és pihentetnem kell a hátsómat, nehezemre esik ülni, de menni, táncolni tudok. Enyhén megnőtt a fenekem, de köszönöm, jól vagyok – mondta az énekesnő, aki újra készen áll, hogy szakmailag is a csúcsra törjön.
– Úgy volt, hogy lesz egy menedzserem, de nem sikerült megállapodnunk, így végül a saját menedzserem maradok. Hatvannégy éves vagyok, és épp itt az ideje, hogy megújuljak. Tizenkét éve adtam ki lemezt, és nem vagyok hajlandó megöregedni. Amíg mikrofont tudok venni a kezembe, addig engem senki nem söpör le erről a pályáról – tette hozzá Karda Bea.
Jelenleg lábadozik, de már felvette a kapcsolatot zeneszerzőkkel, és hamarosan készül új lemeze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.